A szenzációs „21 perces tesz” – most lerántom a leplet ;)

Lássuk, miről szól a „harmadik-fél-szempont” technika!

A múltkori blogbejegyzésemben a Northwestern University kutatási eredményéről számoltam be, amelyben nem kevesebbet állítanak, hogy évi mindössze 21 perc ráfordítással megmenthető a házasság, illetve fönntartható a minőségi párkapcsolat. (Most abba nem mennék bele, hogy véleményem szerint ez ideális-e, de persze az eredmény hitelességét nem vonom kétségbe.)

A három kérdés egy hosszabb kérdőív végén szerepelt, és az átfogó kutatásban résztvevő pároknak csak a véletlenszerűen kiválasztott fele kapta meg. Ami a kutatókat is meglepte: akik ezt a három extra kérdést megválaszolták, azoknak a pároknak nem csökkent a házasságukkal való elégedettségük a következő év folyamán, szemben azokkal, akik ezt a feladatot nem kapták meg.

Akinek már jócskán kilyukadt az oldala a kíváncsiságtól, az most figyeljen, mert a következő három pontban olvashatja pontosan azokat a kérdéseket, melyeket a kutatásban résztvevő pároknak tettek föl:

  1. Gondolj az adott nézeteltérésre, amiről legutóbb vitatkoztál a partnereddel. Nézd ezt a nézeteltérést egy semleges harmadik résztvevő szemével, aki a lehető legjobbat akarja mindkét fél számára. Mit gondol ez a személy a problémáról? Szerinte vajon hogy jönne ki mindenki a legjobban belőle?
  2. Vannak, akik hasznosnak találják ezt a „harmadik-fél-szempont” technikát a párukkal való interakciók során is. Ugyanakkor szinte mindenki kihívásként éli meg, hogy mindenkor alkalmazza. Milyen akadályokkal szembesülsz, mikor ezt a módszert akarod használni a partnereddel való kapcsolatodban, különösen akkor, ha nézeteltérésed van vele?
  3. A „harmadik-fél-szempont” technika alkalmazásának akadályai ellenére az emberek ebben többnyire sikeresek. Kérjük, hogy a következő négy hónapban alkalmazd partnereddel a „harmadik-fél-szempont” technikát, különösen nézeteltérések esetén. Hogy lehetnél sikeresebb a pároddal való interakciók során, ha alkalmazod ezt a technikát az elkövetkezendő négy hónap alatt? Hogy segíthet ez a technika abban, hogy a legkedvezőbb módon rendezd a nézeteltéréseidet a párkapcsolatodban?

A kutatók szerint mindössze hét percet vesz igénybe ennek a három kérdésnek a megválaszolása. Szerintem több időt is megér, ha szükséged van arra, hogy alaposabban átgondold a kérdéseket és a válaszaidat.

Te mit gondolsz erről a tesztről?

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük