A fenti kérdés barátnőm szájából hangzott el, és arra vonatkozik, hogy vagyok együtt a párommal 18 éve.
A kérdés elgondolkoztatott. Én mindig azt hittem, hogy az a természetes, ahogy én csinálom, és mindig megdöbbenek, hogy ez a hozzáállás egyáltalán nem általános.
Hát először is. Kevés pozitív példa volt előttem, de azt sziklaszilárdan tudtam, hogy családot akarok, szép családot. Számomra fontos volt, hogy szerelemből menjek férjhez. Ehhez ragaszkodtam, nem akartam engedni belőle. Az első valódi szerelem az általánoshoz képest későn jött el az életembe, 24 éves voltam. Előtte is voltak kapcsolataim, de azokat nem éreztem teljesnek. Így amikor egy hosszú és intenzív párkapcsolatot lezártam, már nem akartam megalkudni, nem akartam kevesebbel beérni, így hosszú szünet következett szerelmi életemben. Éreztem, hogy több értelmetlen kompromisszumra nem vagyok képes és némi keserűséggel épp kezdtem lemondani arról, hogy valaha lesz olyan férfi, akivel el tudom képzelni az életemet, amikor megérkezett.
Nem tökéletes. Hála Istennek, mert én sem vagyok az J. Kellett kompromisszumokat kötni. Kell alkalmazkodni. De ez mind olyan, hogy megéri. Túl hosszú volt a nélküle töltött idő ahhoz, hogy megbecsüljem azt, ami van. Vagyis minden nap tudom értékelni a kapcsolatunk pozitívumait, amelyek bírnak akkora értékkel, hogy elfogadom cserébe a negatívumokat. És amikor problémák adódnak, akkor nem bizonytalanodom el, és ha épp rá nem számíthatok, mert nincs jelen, akkor látom a múltat és bízom a jövőben. Eddig még mindig kikeveredtünk a viharzónából. Barátnőmnek sem tudtam mást mondani, mint most Neked: a viharok közepette is megpróbáltam úgy kormányozni a hajónkat, hogy a legkisebb veszteséggel éljük túl. Ugyanis mindig úgy gondoltam – bár nekem erre nem kellett megesküdnöm -, hogy jóban-rosszban, egészségben-betegségben vele leszek.
Voltak kétségeim? Voltak. Együtt vagyunk? Igen, együtt. Mi a sikerünk titka?
Megmondom. Az egyetlen különbség, mit csinálunk másképp, mint azok, akik szétmennek: a javításra való készség és képesség.
Ehhez viszont eltökéltség kell, hit abban, hogy együtt boldogok leszünk. Ha ez nincs meg, akkor aztán kedveskedhetsz, színleg, a felszínen lehet béke és csendes a víztükör, a kapcsolat lassacskán kiürül, és nem marad más, csak az üres váz.
Őszinte elismerésként megkaptam, hogy keresztényibb vagyok, mint ő. J (Kő materialista vagyok.) De az igaz, hogy hiszek a tartós párkapcsolatban, hiszek abban, hogy két ember boldoggá teheti egymást, és hogy ezt nem várni kell tátott szájjal, mint a sült galambot, hanem aktívan tenni érte.
Ha úgy tetszik, ez az én hitvallásom, ezt szeretném Veletek megosztani, hogy minél többőtökhöz eljusson az a tudás, aminek révén Ti is elérhetitek a boldogságot.
Vélemény, hozzászólás?