Hello world!
Nem szeretem, amikor valaki megmondja, mi a karcsú alak, a hódító szempár, a tiszta lakás titka. Amit viszont Susan Kraus Whitbourne állít, abban azért van igazság.
A nevetés mint gyógyszer
A nevetés csodálatos gyógyszer, nagyon jót tesz az egészségnek. Hiszed vagy sem, a jó párkapcsolat egyik nyeresége az, amikor összemosolyogsz vagy együtt nevetsz a pároddal. Azok a párok, amelyek sikeresen lendülnek túl a konfliktusokon, az elkerülhetetlenül beköszöntő nehéz periódusokon, tudják, melyek a problémamegoldás konstruktív, építő útjai. A konstruktív problémamegoldás a problémára koncentrál, nem a személyre. A destruktív problémamegoldás személyeskedő.
Az egészséges párkapcsolat titkos összetevője, hogy a meg tudjuk osztani a boldog pillanatokat egymással, nemcsak a közöseket, hanem hogy együtt tudunk örülni a párunkkal. Elég nyilvánvaló, hogy a mindennapos örömök megosztása a partnerrel megerősíti a hosszútávú kötődést. Ha együtt nevetsz a partnereddel, az számára pozitív megerősítésként szolgál. Ez a pozitív visszajelzés pedig megerősíti a párod motivációját, hogy veled legyen. A pozitív érzelmek mindenképpen erősítik a pszichológiai komfortot.
Sophie K. Scott és kollégái megállapítása szerint a nevetés egyike azoknak az érzelmi megnyilvánulásoknak, amelyek képesek csökkenteni a negatív érzelmekre (pl. félelem, harag undor) adott stresszreakciókat.
A nevetés a testednek és a lelkednek is jót tesz. A kutatást középkorú és idősebb párokon végezték. A tanulmány azt vizsgálja, hogyan járul hozzá a párkapcsolat ahhoz, ahogy az érzelmeinkkel bánunk. Ez pl. azt takarja, hogyan tudsz kikeveredni a negatív spirálból, ha rosszul érzed magad. Ha képes vagy az érzelmeid szabályozására, akkor át tudod fordítani az olyan negatív érzelmeket, mint félelem,harag, frusztráció és ellenségeskedés. Aki ezt magas fokon űzi, az humoros megnyilvánulásokra is képes, amikor adott helyzetekben jól vág az esze (mindenki emlékszik az „osztály bohócára”, ugye?).
Lian Bloch és munkatársai egy tizenhárom évig zajló tanulmány adatait használták, amikor azt vizsgálták, hogy azok a középkorú és idősebb párok, amelyek képesek az érzelemszabályozásra, tehát képesek magukat kihozni az érzelmi gödörből, jobban megküzdenek-e a párkapcsolati problémáikkal. Megállapították, hogy az érzelmi szabályozóképesség a sikeres házasság első előrejelzője.
És vajon van-e különbség a nemek között e tekintetben? Na, lányok, fiúk, ha eddig kétségeitek lettek volna: megállapították, hogy a feleség érzelemszabályozása a perdöntő a hosszútávon boldog párkapcsolatban. Az ő kommunikációs képessége játssza a kulcsszerepet abban, hogy hosszútávon csupa szép és jó dolog történjék.
És akkor most eddig a kutatás, és itt jövök én. Ugyanis én nem állnék meg ott, hogy lám-lám a nő feladata, hogy egyben tartsa a kapcsolatot, hiszen erre csakis ő képes. Azért láttunk már olyan párt, ahol a férfinek is jól ment, adott esetben jobban, mint a nőnek, a problémamegoldás, a konfliktusfeloldás. A fenti megállapítás azt az örök terhet róhatja minden nőre, hogy neked aztán nincs jogod kiborulni, nincs jogod vitatkozni, hiszen több tanulmány egybehangzó állítása szerint csakis te vagy az, aki képes, ezért hát köteles megmenteni a kapcsolatot. Én megfordítanám: kedves férfiak, előttetek a pálya, lessétek el a nőktől a kommunikációs technikákat – természetesen csak azok, akik még nem vérprofik ebben. Én is tudok segíteni itt: http://parharmonia.hu/online-parkapcsolati-tanfolyam/
Nyugodj meg, ezek tipikus párkapcsolati hibák, férfiak követik el, nők mennek a falnak tőlük
A legkétségbeejtőbb hibák
1. Nem beszél a bajairól
Morcos, duzzog, félrelök (!, igen, ilyen is van!). Ha kedvesen kérdezed, mi a baj, csak mordul, elhárítja a közeledést.
Első keserűségünk után akkor próbáljuk megérteni, mi is történik a férfivel ilyenkor. A legkézenfekvőbb magyarázat, hogy nem akar, mert nem tud beszélni arról, mi a baja. Lehet, hogy számára is meglehetősen homályos, amit érez, mert kínos vagy szégyellhető. Pl. ha baba érkezik a családba és a férfi hirtelen apává válik, lehet, hogy nem tudja feldolgozni az új szereppel járó változásokat. Tudjuk: az ő teste nem változott a kilenc hónap alatt, könnyen kirekesztettnek is érezheti magát a baba-mama édeskettesből. És közben nem képes megfelelni a nő elvárásának, ami mi is lehetne más: támogatás testi-lelki értelemben.
Vagy rosszul felfogott tapintatból nem beszél a munkahelyi problémáiról, mert nem akarja vele a nőt terhelni, holott ha megosztaná vele a lelki terheit, mindketten jobban járnának: a férfi megkönnyebbülhetne, a legtöbb nő pedig úgy van programozva, hogy örül, ha más megosztja vele a gondjait.
De hadd súgjam meg: azért mégis a legáltalánosabb, hogy a férfi egyszerűen nem képes beszélni a kapcsolatot illető kérdésekről, akkorák benne a gátak. Van, aki a kedves noszogatásra előbb-utóbb reagál, van, akiből másképp kell előcsalogatni, mi bántja.
Rosszabb a helyzet, ha véget vetne a kapcsolatnak, de nem mer szakítani. Ilyenkor kivár, hátha a nő megunja a pokróc viselkedést és magához ragadja a kezdeményezést.
Vajon menthető-e a párkapcsolat? Ezekből látszik:
- Hogyan beszél a párjával? – Ha normálisan (hadd ne írjam már, hogy tisztelettudóan, ez hovatovább ódivatúnak számít), ha hajlandó meghallgatni, mi több: elgondolkodni azon, amit a nő mond, az jó jel.
- Mit tesz meg? – Ha a nőért, a kapcsolatért hajlandó némi áldozatra, az szintén jó jel. (És most nem gyémántgyűrűre gondolok, hanem inkább olyasmire, mint mondjuk a nő kedvéért átgondolni az értékrendet: mi fontosabb, pl. márkás cuccok vagy a párjával együtt töltött idő.)
2. Nem felel meg neki a nő által kínált megoldás
Jobbat, mást pedig nem tud. Legújabb kedvencem: a férfi nem érti, mi a probléma, bár a nő mondja. A nő javasolja, hogy kezdjenek párterápiába, mert együtt már nem képesek megoldani a gondjukat, ezt a férfi azonban elhárítja, mondván: a problémáikat nekik kell megoldaniuk. Ördögi kör? Nem, mert így előbb-utóbb szakítás lesz a vége.
Egyet azért mostmár hadd szögezzek le: a félreértések, konfliktusok a párkapcsolat beépített tartozékai. Számítsunk rá, hogy előbb-utóbb minden párkapcsolatban előfordulnak. Egyetlen tanácsot tudok adni: jobb, ha megtanuljuk ezeket kezelni. További segítséget itt találsz: http://parharmonia.hu/online-parkapcsolati-tanfolyam/
Szép volt, jó volt – elég volt
Jóból is megárt a sok
Na nem fárasztalak titeket több közmondással, inkább kifejtem. Mert mi is az ünnep? Összejövünk szeretteinkkel és evés-ivás közben jól érezzük magunkat velük. Aha, ez az ideális kép, háttérben szállingózik a hó, csilingel a csengettyű, gyermekek édes kacaja száll, amint a szánkó vígan siklik a domboldalon. Mielőtt eldobnád a rókabőrt, kedves olvasóm, hadd fessek valamivel realisztikusabb képet, mintegy összebarmolván széles ecsetvonásaimmal a fenti ideált. (Még az aranykeretet sem tisztelem.)
Az igazság: sokan az utolsó percig dolgoznak, ki a munkahelyén próbálja megfeszített munkával befejezni a zárást, ki pedig a ház körüli teendőkbe veti bele magát a nagytakarítástól a bejglisütésig ívelő sokállomásos úton. Utolsó napokon fejveszett rohangálás ajándékok után (mért, van, aki nem így csinálja?), majd sor kerül a rég nem látott rokonokkal való találkozásra, ami jó esetben örömet okoz, ha tényleg illik rájuk a „szeretteink” címke. De még ebben az esetben is fárasztó, nemhogy akkor, ha kötelező pofavizitről van szó anyóséknál. (Figyelem: pihentünk eddig egy percet is? Még nem.) De ha már ilyen szépen összejöttünk, és különben is annyit fáradtunk vele meg Manci néni is, akkor enni meg már muszáj. Őt sem sérthetjük meg, meg hát a fenébe is – ünnep van, vagy mi a tököm. Akkor meg persze iszunk is, szét kell csapatni a tőtöttkáposztát – hogy ez a Manci néni milyen zsírosan főz, hogy ennek miből van az epéje, no a megjegyzéseit tekintve nem csodálkozunk.
Kiváló ez az alkalom arra is, hogy a párunkkal romantikázzunk – már ha ilyesmit tudunk még egyáltalán. Ha tíz-húsz-harminc éve nézzük a drágát, nem biztos, hogy pihentető vagy romantikus a vele eltöltött idő. Lehet, hogy inkább… hm – unalmas? Ugyanez kisgyerekekkel súlyosbítva, óvoda és iskolamentes napok-hetek során át… De nem fokozom.
Összefoglalva az eddigieket: melóztunk, mint kettő állat, rokonokkal futottunk kötelező tiszteletköröket, valamint zabáltunk és vedeltünk. Ja, itt jegyzem meg, hogy mindez természetesen a nagy átlagra vonatkozik, kinek nem inge, az csak hagyja a vállfán. Mindez természetesen óriási stressz. És akkor a magányosokról még meg sem emlékeztünk. Akit nem vesz körül szerető vagy olyan-amilyen család, az ilyenkor szembesül a magányával. Jó esetben van rokon, barát, akinél az ünnepeket töltheti, de ez csak gyenge pótlék.
Mire véget érnek az ünnepek, a legtöbbek kizökkentek a napi ritmusukból, és az év végi túlpörgetett munkát erőteljes pihenésbe fordították.
Nem csoda, ha megkönnyebbüléssel vesszük tudomásul, hogy vége a napirendmentes napoknak, és végre újra lehet bosszankodni, hogy kezdődnek az unalmas hétköznapok.
Mindenkinek kellemes visszazökkenést kívánok, és nem tudom kihagyni a halk bocsánatkérést, ha valakinek az érzéseit megbántottam volna a szokásosnál nyersebb fogalmazásommal.
Párkapcsolati konfliktus: kapd el a ritmust, tartsd a tempót!
Avagy a gyors reagálású hadtest
– Tábornok úr! – tört be az adjutáns lihegve a vezérkari szobába – Tábornok úr, baj van! Áttörték a védelmi vonalat, és az ellenséges csapatok támadás alá vették a keleti és a nyugati határmenti területeket!
– Nyugalom, fiam! – dőlt hátra a vezérkar őszes főnöke magas támlájú bordó bársony karosszékében. – Először is helyezze magát kényelembe, mert úgy látom, nagyon zaklatott. Kér egy szivart?
-Izé… – tétovázott a palackzöld bőr karosszék előtt egyik lábáról a másikra állva az ifjú hadnagy – köszönöm, szolgálatban soha… De tábornok úr, az ellenség nagy erőkkel lövi a végeket! A fél Dél lángokban áll!
-Igen, igen, valami ilyesmit az előbb is mondott. Jah, fiatalság bolondság! – heherészett kedélyesen az ősz tábornok. – Na fiam, először is: nem illik így berontani egy szobába. Hát majd’ kivitte az ajtót a tokjából! Jól van na, jó van! Nem kell úgy megijedni. Igen, tudom, már mondta, áttörték a védelmi vonalakat, ésatöbbi, ésatöbbi… Na ide figyeljen! Biztos, hogy nem gyújt rá? Hát, maga tudja! A legfontosabb: egy úriember soha nem rohan. Akkor legalább egy kávéval megkínálhatom? Ha nem, nem. Miért pattog folyton föl?! Talán tű van abban a fotelban?! Borzasztó, hogy ezek a mai fiatalok nem tudnak egyhelyben megülni a fenekükön! A kadétiskolában nem büntették meg emiatt?
Hol is tartottam? Ja igen. Hát nézze. Mindennek eljön a maga ideje. Majd szépen, amikor a mi hadseregünk is készen áll a háborúra, majd akkor szépen berendezkedünk a védelemre. Érti? Egyszerűen ez most rosszkor jött! Igen, majd harcolunk, meg minden, ha meglesznek rá a tárgyi és személyi feltételek. Most egyszerűen nem megy. Ez van.
Egy óriási tévedés
Párkapcsolati konfliktusba keveredve sokan abba a hibába esnek, mint a fönti gyors reagálású hadtest főnöke: elszámítják magukat az idővel. Fontos dolog az érvelés, a szeretetteljes megnyilvánulás, a saját határaink betartatása, és még megannyi más szempont, de van egy tényző, ami rendre kimarad. A szakirodalomban is elvétve találok erre utalást, viszont a párkapcsolatban élők a mindennapok során gyakran elkövetnek egy óriási hibát: nem számolnak az idővel.
Az élőszó ereje
A Csók anyu! című film, ami nem éppen tegnap készült, már erről a jelenségről szólt, pedig hol volt akkor még a digitális technika! Az akkori magyar viszonyoknak megfelelő viszonylag normálisnak mondható család cetliken üzenget egymásnak, a valódi emberi kapcsolatok szép lassan elsorvadnak, és erre csak egy tragédia ébreszti rá a szereplőket. Manapság, mióta ingyen lehet egymásnak üzengetni okostelefonon, egyéb eszközökön széles e világban, rohamosan megnőtt a távolságtartó, írásos kommunikáció aránya. Lássuk csak a jellemzőit, szembeállítva az élőszóéval!
Az élőszó spontán – az írás nagyobb összeszedettségre ad lehetőséget
az élőszó gyors, azonnali visszajelzésű (jó esetben) – az írás lassabb
föntiek miatt az élőszó érzelmileg meghatározottabb – írásban több lehetőségünk van kontrollálni az érzelmeket
Az előbbi felsorolás nem teljes, nekem ezek a legszembeötlőbb különbségek, főleg egy párkapcsolati konfliktus esetén. De éppen ezeket átgondolva arra a következtetésre juthatunk, hogy lám-lám, írásban mennyivel jobb is veszekedni, nem fogok olyasmit a másik fejéhez vágni, amit később esetleg megbánok. És különben is: szó elszáll, írás megmarad.
És nem!
Éppen a konfliktushelyzet érzelmi töltöttsége miatt!
Magyarul: aki épp ki van akadva, érzelmileg túlfűtött állapotban van, egy veszekedés stresszeli, az a legkevésbé sem arra vágyik, hogy magára hagyják, hogy majd írásban, néhány óra (néhány nap!) múlva megkapja a választ. De hogy rögtön meg is cáfoljam magam, ez alól is van kivétel: abban az esetben, ha az illető teljesen kivetkőzik magából, ha képtelen az észérvekre, ha verbálisan vagy tettleg bántalmaz. Ilyenkor semmi értelme az azonnali válasznak, illetve csak ennyiben: „-Látom, nem vagy a magad ura. Ha lehiggadtál, folytatjuk.” – és távozni. Visszatérve az alaphelyzetre: az érzelmi felfokozottság egyrészt jelzi, mennyire érintett az illető a konfliktusban, másrészt viszont a megoldáshoz is közelebb visz azáltal, hogy az éberségi állapotot, azaz a megoldásban való érdekeltséget is fönntartja.
Ami az előbb kimaradt a felsorolásból: a visszacsatolás
Az élőszó legnagyobb erénye az azonnali visszacsatolás. Vagyis nem fog egy bizonyos érv, egy bizonyos tény fölött elsiklani a partner, mert azonnal figyelmeztetést kap: erről talán megfeledkeztél? Épp ugyanezért kevesebb a félreértés esélye: addig-addig lehet csiszolni a mondanivalót, amíg a partner meg nem érti.
A ritmus
Nem tagadhatom meg önmagam – megint a tánchoz fogom hasonlítani a kommunikációt. Kapd el a ritmust, tartsd a tempót! És főleg: hangolódj a párodra, mert enélkül hiába szól a legvérpezsdítőbb muzsika, a tánc inkább lesz gyötrelem, mint élvezet. Éljen az összhang! 🙂
Ha szeretnél többet olvasni párkapcsolati kérdésekről, iratkozz fel a hírlevélre:
Hírlevélfeliratkozás
| Email* | |
| Név* | |
|
Hogyan szólíthatlak?
|