Én már úgyse leszek szerelmes!

De leszel.

Én már úgyse leszek szerelmes!

Én már úgyse leszek szerelmes!

Vége.

Na jó, inkább mégis kifejtem. Tehát:

Rengeteg nőt látok számára méltatlan kapcsolatban vergődni, mert azzal a lemondással ment bele, hogy ő már úgyse lesz szerelmes. Az előzmények között mindig szerepel egy nagy szerelem, aminek csalódás lett a vége. És ezek a nők tulajdonképpen soha nem heverik ki ezt az első nagy szerelmet, ráadásul az önbizalmuk is megtépázódik. Így amikor jön egy elég jó manus, akibe persze nem lesznek szerelmesek, meggyőzik magukat, hogy jó lesz vele.

Összehasonlításképpen pedig mindig ott marad a háttérben Mr. Nagy Szerelem, amiből nem lett semmi. (Fogadjuk el: nem is lehetett volna.) De ez mit sem változtat azon a tényen, hogy aki mellett végül ki lehet kötni, azzal sokkal szürkébb az élet, mint Mr. N. Sz.-szel. A nő megkeseredik, és mindig van magyarázat arra, miért van azzal a pasival, akivel van. Ja, és persze: örüljön – figyelmezteti magát – , hogy egyáltalán van, aki szereti. Hiszen ő úgyis kövér/csúnya/buta, magyarán érdemtelen egy igazán szép kapcsolatra, egy minden tekintetben megfelelő férfi szerelmére.

Csak az a probléma, hogy az önbizalomhiányos nő a világnak rendre azokat a szeleteit fogja megkapni, amik egybevágnak a magáról alkotott elképzeléseivel. Tehát a férfi, aki eleinte hevesen udvarolt, az néhány év múlva maga dolgozik szorgos aknamunkával azon, hogy kedvese önbizalmát még inkább aláássa. A nő a dicséretet meg sem hallja, zavarba jön tőle vagy épp gúnynak veszi, de az meg se fordul a fejében, hogy valakinek ez lenne az őszinte véleménye róla. Persze egészen más a helyzet, ha kritikáról van szó, az mindig betalál. Ez nem véletlen: tűpontos szűrőnk van, amin keresztül a világot nézzük. Ha valami nem illik bele a világképünkbe, azt könyörtelenül kiszelektáljuk, ami megerősíti az elképzeléseinket, azt minden további nélkül beengedjük.

És aztán, sok év kapcsolat után eljön a szerelem. Ha belegondolsz: logikus. Hiszen ha voltál már szerelmes, akkor tudod, hogy a képesség megvan benned. Amit ezek a nők hisznek, hogy örökre kihunyt bennük a láng, téves. A láng kihunyhat, de a mélyben ott parázslik a zsarátnok, mely csak arra vár, hogy mikor lobbanthatja lángra a felszínen kornyadozó száraz életet. Lehet, hogy a nő nem enged neki utat, de hogy a szerelem beüt, az biztos. Hiszen semmi nem táplálja a „létező” kapcsolatot, boldogságot nem kap onnan. A lélek szomjazik, szenvedélyre, életre vágyik. Tehát a szerelem mondhatni lesben áll csupán a kedvező pillanatra várva, hogy lecsaphasson.

Szóval ha azt hiszed, te már úgyse leszel szerelmes, csak gondolj arra, hogy a Szerelem az utcasarkon túl vár, de hogy előbb – utóbb váratlanul leterít, az biztos 😉 Ne mondj le róla!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.