Ha nagyon fáj a lelked
Képtelen vagy gondolkodni, úgy érzed, menten szétpattan az agyad, sőt: a környezeted sem igazán fogja fel, mi van veled, mondhatjuk: a szó hétköznapi értelmében megváltozott tudatállapotban vagy. Mindent felnagyítva látsz, a szenvedés iszonyú, és mindent megtennél azért, hogy szabadulj ettől az érzéstől. Hidd el, ismerem, mit élsz át. Úgy gondolom, hogy az ilyen érzékeny lelkű emberek életük folyamán előbb-utóbb átesnek egy olyan krízisen, ami szembesíti őket a helyzettel: ez így nem mehet tovább, valamit kezdenem kell ezzel, különben belepusztulok.
A sebek nyalogatása rettentő sok időt és energiát visz el, előbbre viszont nem jutsz vele. Én egy másik megoldást javaslok Neked: ha a szíved fáj, tedd át az agyadba! Ott ugyanis, ha már képletesen beszélünk, nincsenek érzelmek, csak a száraz tények, azok pedig, bár mint Virág elvtárstól tudjuk, makacs dolgok, de fájni nem tudnak. Hogy kézzelfoghatóbbá tegyem, lássunk erre egy példát. Mondjuk beszól neked a hentes (hihi, nálam ugyanis ez történtJ). Személyeskedő, sértő, amit mond. Kikérheted magadnak, de még meg sem szólalsz, érzed, hogy nem is fogja érteni, mi bajod. Az eszed azt súgja: engedd el, ne foglalkozz vele. Igen ám, de mégis, hogyan?! Én a racionalizálás útját választottam. Vagyis az érzéseimet, megbántott lelkemet a háttérbe szorítva előtérbe toltam a gondolkodást, igyekeztem tudatosítani, mi és miért történt. A fönti esetben például: A hentes megbántott. Úgy érzem, sértően beszélt. Ő is így érzi? Nagy valószínűség szerint nem. Meg akart bántani? Nem hiszem. És ha mégis? Akkor juszt se megyek be az ő utcájába. Akkor mégis miért beszélt velem így? Eltérő viselkedéskultúrája miatt. (Le is fordíthatod magadnak: Mer’ egy bunkó.) Akkor érdemes ezen rágódnom? Egy percet sem érdemes vesztegetni rá.
És persze fáj még, fájni is fog. Nem tagadom, időigényes önnevelési folyamat. Egy biztos: több szempontból is megéri. Egyrészt tehermentesíted azt a ménkű nagy lelkedet. Másrészt kinyílik a világ: gyermeki nyitottsággal tudsz rácsodálkozni ezentúl az emberekre: jé, milyen érdekes magatartásformák léteznek! Igen, egyfajta kívülálló szemszög ez, de pontosan ezért olyan egy kicsit, mint a természettudósé, aki új bogárfajok után kutat szenvedélyesen a dzsungelben. Mindegyiknek örül, és egyiket sem ítéli el, hogy fúúúj, milyen randa és még büdös is.
Oké, a példa persze némileg túlzó, embertársaink némelyikére persze joggal nézünk görbébben, mint némelyik ártatlan, jóhiszemű büdös bogárra. Egy azonban biztos: ha a problémát sajgó szívedből két arasszal följebb helyezed, a saját dolgodat könnyíted meg! Igaz ez a sarki hentesre, az anyósodra, a barátnődre, a párodra egyaránt. Az már más kérdés, hogy az illető minél közelebb áll hozzád, annál nehezebb a racionalizálás. Egy szoros kapcsolatnál teljes mértékben ez nem is elvárható.
Vélemény, hozzászólás?