Titok a párkapcsolatban
„Van egy titkom!”
A párkapcsolatban bujkáló titokra minden tisztességes pszichológus – nota bene – minden tisztességes ember minimum összevonja a szemöldökét és rosszallóan csóválja a fejét. De biztos, hogy ilyen szigor illet minden titkot?
A hazugság, ha támad
Természetesen mindenkit fejbe kólint, ha rájön, hogy rászedték. Egy egészséges lelkű ember épp a kellő mértékben szavaz bizalmat és tart távolságot egy új kapcsolat hajnalán. De ha már kiismerted a párod, természetes, hogy egyre közelebb engeded magadhoz. „Nekünk nincs titkunk egymás előtt!” – állítják sokan, de vajon meddig ér ez az őszinteség-takaró?
Mert ez a „titok”, „őszinteség” bizony elég zavaros fogalmak. Pl. kötelező beszámolnom arról otthon, ha a boltban rám mosolyog egy barátságos idegen? Vagy fordítsuk meg: lányok, vajon akarjuk tudni, hány formás fenéken akad meg a párunk szeme? A nők többségénél, ha egy ilyet kiszúr, ilyenkor azonnal elindul a vezérhangya: vajon miért kell ennyire bámulni? Kész a napi féltékenység-adag, hiszen önbizalommal meg nincsenek túlságosan eleresztve, ugyebár. És hidd el, annak van igaza, aki megmosolyogja: már csak így vannak bedrótozva, és az én Tibim meg úgysem lépi át a határt.
Kényszeres igazmondás
Mint Jim Carrey a Hantaboy-ban, aki kisfia különös születésnapi kívánsága miatt arra kényszerül, hogy egy napig ne tudjon hazudni. (Zseniális. Ha nem láttad, nézd meg! Szembesít a mindennapi fülletésekkel, azokkal a helyzetekkel, amikor jobb lenne elkerülni a feltétlen igazmondást.) Arra az ártatlan kérdésre, miszerint „-Hogy ityeg a fityeg?” valahogy így válaszol: „-Petyhüdt és enyhén balra lóg.” Hm. Nem biztos, hogy akartuk tudni.
Vajon akarja tudni a férj, hogy a neje igen, megint vett egy táskát? Vagy hogy milyen jól elbeszélgetett a helyes kollégájával, aki egyszer még tűnődve hosszasan a szemébe is nézett? Ezek azok a helyzetek, amikor a kapcsolat védelme érdekében jobban tesszük, ha hallgatunk. Az igazmondás határa: nem terhelem a társam fölöslegesen. Mert ez persze csak addig igaz, amíg tényleg nincs benne semmi több. Arra meg nem is merek gondolni, hogy fel akarod piszkálni a féltékenységét, hogy egy kis izgalmat vigyél laposodó kapcsolatodba. Ez már játszma, amiből sok jó nem fog kisülni, esetleg némi pávatánc mindkét részről.
Párkapcsolati titok
A párkapcsolatban lappangó titok pedig annyira veszélyes, amennyire a titkolózó veszélyesnek tartja. Ha nagyon rossz a lelkiismerete, persze mindenki érezni fogja rajta, ezért állandó lesz a családban a feszültség. A rutinos titkolózó viszont megszokja ezt az állapotot, és mivel természetesként éli meg, akár harmonikus párkapcsolatban is élhet. Ha komoly titka van és kiderül, na akkor aztán áll a bál.
Hazugság-igazság
Igazság és hazugság között hol a határmezsgye? Nehéz azzal szembesülnünk, hogy a mindennapjainkat hazugságtengerben töltjük. „-Öt perc múlva ott vagyok!” – Aha, jó lesz, ha tíz perc múlva befutok, feltéve, hogy jön a busz. „-Nahát, Ilike néni, milyen bájos ez a virágos ruha!” – Hihi, bakfisnak képzeli magát, mióta szegény János bácsi meghalt. „-Ó, jól vagyok, persze!” – csak kopjál már le végre. „-Issssteni volt a pörkölt, Anyuka!” – egy falat nem ment le a torkomon ebből a zsíros mócsingkupacból, csak ne kelljen még egy félóráig a vasvillapillantását tűrnöm! Melyik vállalhatatlan? Valójában ezeket az apró füllentéseket azért nem vesszük észre, mert nem érezzük hazugságnak, pedig ha objektíven vizsgáljuk, az igazságtól erősen eltérnek. Valójában a társas érintkezés velejárói ezek a hétköznapi hazugságok, ha nem is tekinthető mindegyik bocsánatos bűnnek.
Egy biztos: a titok, egy régóta hurcolt komoly titok megterheli a lelket. Nem véletlenül találták ki a gyónási titok, az orvosi titok és a többi segítő szakma diszkrécióra vonatkozó előírását: kell egy fórum, ahol az ember megszabadulhat a titkától, ami úgy képes kínozni, hogy akár bele is lehet betegedni.
