Új párkapcsolat válás után gyerekkel

Új kapcsolat válás után

Új párkapcsolat válás után gyerekkel

„Csillagom, itt az új apukád!”

Új párkapcsolat válás után gyerekkel bizony sokszor megvisel gyereket, felnőttet egyaránt. Mikor valaki túl van egy váláson, az egyidejűleg jelenti egy kapcsolat befejezését a volt partnerrel, nem ritkán beleértve vagyonmegosztási és gyermekelhelyezési vitákat is és a hosszú lelki folyamatot, melynek során az ember végleg lezárja magában a házasságot. Ez önmagában is elég, hogy a padlóra kerüljön egy ember és jó darabig ne tudjon új párkapcsolatot kialakítani. Ha még egy vagy több gyerkőcért is felelős, az jócskán megnehezíti a dolgát ilyen téren.

Sokan egyszerűen a randizás, az ismerkedés alkalmait sem tudják megoldani, mert nincs megfelelő gyermekfelügyelet. Aztán jön az általánosnak mondható panasz: kicsi a „felhozatal”. Vagyis nehéz korban, érdeklődési körben, külsőleg is passzoló és vonzó partnert találni.

Ha mégis alakulóban van egy új párkapcsolat, akkor nem árt néhány dologra vigyázni:

Új párkapcsolat válás után, gyerekkel: mikor kezdjek el randizni?

Válás után a gyereknek is meg kell küzdenie az új élethelyzettel. Náluk is, mint a szülőknél, vérmérséklettől függ, mikor képesek szembenézni a ténnyel, hogy ez az állapot már végleges, a szülei soha többé nem lesznek együtt. Az új kapcsolat kialakítása előtti ajánlott idő fél év, amíg a gyerekek kizárólagos figyelmet kell, hogy élvezzenek, különben úgy érezhetik, hogy mindkét szülőjüket elveszítették. Nyílt kommunikáció a helyzet kulcsa. Kérd meg a gyereket, mondja el az érzéseit, a véleményét a helyzettel kapcsolatban, különösen, ha kiskamasz vagy kamasz! Bármilyen nehéz is, de fogadd el, ha ellentétes a tiéddel! Örülj, ha bizalommal van irántad és őszintén megosztja veled a gondolatait!

Hogyan mutassam be az új partnert válás után a gyereknek?

Ezen ponton szokott feszengeni szülő, új partner és gyerek egyaránt. Először is: mikor mutasd be az új partnert? Mindenképpen egyensúlyt kell találni az elnyújtott titkolózás és hetenként „új apuka/anyuka” bemutatása között. Ha túl sokáig vársz, a gyerek úgyis megsejt valamit és kirekesztettnek érzi magát. Ha pedig minden randipartnert bemutatsz, akikről később kiderül, hogy velük mégsem jött össze a dolog, akkor a gyerek újabb és újabb veszteségeket élhet meg, mert lehetséges, hogy kötődni kezdett a családba újonnan belépett felnőtthöz. Mindenképpen ajánlatos lassan, fokozatosan bevezetni az új partnert, hogy a gyereknek legyen ideje megszokni a helyzetet és elfogadni az új személyt az életében.

Hogyan segítsek a gyerekemnek válás után, új kapcsolat esetén?

Időbe telik felnőttnek, gyereknek egyaránt, hogy megküzdjön az új helyzettel. Ráadásul a gyereknek még csak döntési lehetősége sincs, az ő feje fölött zajlanak az események. Természetes, hogy ilyenkor vegyes érzelmeket él át egy gyerek. Hallgassuk meg a kétségeit, nem ritkán erőteljes érzelmeit, de ne hagyjuk, hogy ő diktálja a játékszabályokat. Ugyanakkor az új partnerre is igaz: soha nem lép a gyerek biológiai szülője helyébe! Kivételes esetekben, ha a vér szerinti szülő teljesen eltűnik a képből, a gyerek egy idő után magától elfogadja teljes értékű szülőjének az új felnőttet, de azért nem ez az általános. A gyerekkel való, életkorának megfelelő témájú és hangulatú beszélgetések megkönnyítik számára a helyzettel való megküzdést, mivel érzi a törődést: attól, hogy a szülő randevúzik, ő még mindig ugyanolyan fontos szerepet tölt be az életében. Lényeg itt is az egyensúly: nem kell a gyereket a válás körülményeinek minden egyes részletébe beavatni.

Fontos az egészséges határok kialakítása

Ilyenkor az új élethelyzet megkeveri az addigi napirendet, szokásokat, és újra át kell gondolni az életvitelt. Persze, hogy a gyerek kiemelt figyelmet érdemel, hiszen kevés eszköze van arra, hogy sajátmaga számára biztonságos, nyugalmat adó lelki életet biztosítson. Ebben feltétlenül az őt szerető felnőttek segítségére szorul. De a szülőnek is joga van ahhoz, hogy a saját életét élje, nem kell magát föláldoznia a gyerekéért. Fontos, hogy érezze: joga van a boldogsághoz, az új párkapcsolathoz. Ha ez valódi, belső meggyőződés, akkor mindenki érezni fogja rajta, hogy ebben ő megingathatatlan és szilárd. Ez a magabiztosság kiegészülve a támogató környezet elfogadásával és segítségével pedig mindenki számára megkönnyíti az utat az új, harmonikus család megteremtéséhez.

Tudj meg többet a párkapcsolatokról! Mik az általános hibák? Te ne szúrd el! Iratkozz fel a hírlevelemre itt oldalt!

A leggyakoribb párkapcsolati hibák

Párkapcsolati hibák - beszéljünk bátran a problémánkról!

Párkapcsolati hibák – beszéljünk bátran a problémánkról!

Párkapcsolatunk meghatározó lelki egészségünk szempontjából. Ezért, ha valami nem működik jól, rányomja a bélyegét az egész életünkre.

Párkapcsolati hibák – ó, azok csak „apróságok”!

Egyrészt örülj, hogy működik a kapcsolat, és nem eget rengető problémáitok vannak.
Másrészt csak óvatosan, mert ezek, bár elsőre talán apróságnak tűnnek, komoly bajokat jelezhetnek, amikkel érdemes foglalkozni!
Lássunk párat ezek közül!

1. párkapcsolati hiba: passzív-agresszív üzemmódra váltás

Számtalan módja van a társkapcsolaton belüli passzív-agresszív üzemmódnak. „Elfelejteni” valamit (amit nem is akartál megtenni), egyetérteni egy javaslattal, amit soha nem fogsz követni… A lista végtelen. Talán úgy gondolod, hogy biztonságosabb egyetértést mutatni, beleegyezni bizonyos dolgokba, mert a partner részéről komoly ellenállásba ütközik, ha kinyilvánítod a saját véleményedet. Itt aztán véget is ér a kommunikáció. Persze nem mindenki van tudatában viselkedésének, mivel ez egy régóta begyakorolt stratégia is lehet. Ha túlzott szülői elvárásoknak kellett megfelelned, de a sumákolást utólag ki tudtad dumálni, akkor állandósulhatott ez a magatartásforma.
A párkapcsolati hiba megoldása: Vedd észre, ha így viselkedsz! Vajon hogy reagál a párod, ha mindig következetesen, ám higgadtan elmondod a véleményedet? Lehet, hogy először megkettőzött erővel támad. Te csak maradj sziklaszilárd! Vagy lehet, hogy elámul újdonsült viselkedéseden. A legjobb verzió: simán elfogadja. És gondolj bele: ez nem lehetetlen!

2. párkapcsolati hiba: folyamatosan megkérdőjelezni a kapcsolatot

Persze úgy értem, különösebb ok nélkül. Folyton azon izgulsz, vajon együtt lesztek-e még a jövő héten, a jövő hónapban vagy jövőre? Ez csak modern korunk párkapcsolati hibája. Régen, mikor a kapcsolat kizárólag házasság keretein belül volt elképzelhető, ez a kérdés föl sem merült. Itt viszont a hosszútávú, tartós párkapcsolat három alappillérének egyikét, az elköteleződést vonod kétségbe. (A 3 faktoros párkapcsolati tesztet a hírlevél-feliratkozásnál kapod meg.)  A te részedről megvan? A párodban nem bízol? Vigyázz, mert ha örökösen egy „B” tervet forgatsz a fejedben, akkor erre simán rámehet a kapcsolatod!
A párkapcsolati hiba megoldása: Ez számodra intő jel kell, hogy legyen. Komolyan gondolod ezt a kapcsolatot? Ha nem, miért is vagy vele? Ha a saját idődet vesztegeted, az a te dolgod. De a párodét? Főleg, ha ő tényleg hosszútávon gondolkozik. Üljetek le, tárd föl neki a szívedet, mondd el neki, mi nyugtalanít. Sokkal előbb a végére lehet így járni a problémáknak, mint ha nem mondjuk ki őket.

3. párkapcsolati hiba: fűnek-fának panaszkodni a párodról

Ha a barátod/barátnőd, az anyád, a szomszéd és a közértes néni is tisztában van vele, hogy nem éppen ideális a kapcsolatod, akkor valami nem stimmel. Ha mindenkit legalább egy lemondó félmondat erejéig nap mint nap tájékoztatsz párod kedvezőtlen tulajdonságairól és viselt dolgairól, akkor nem a problémamegoldás felé vitted el az ügyet. De vajon ő tudja, hogy mi a bajod vele? Hogy egyáltalán bajod van vele? Mert, hogy van egy bizalmasod, akivel megosztod ügyes-bajos dolgaidat, az más. Vagy egy tapasztalt segítő, aki problémás helyzetekben tanácsot tud adni. De itt nem erről van szó, hanem a panaszáradatról, ami ömlik minden hálás és nem hálás hallgatóságra. És egyáltalán: milyen dolog a társadat kibeszélni? Ejnye…

A párkapcsolati hiba megoldása: A vele való bajod kettőtökre tartozik. Először is tehát neki mondd, próbáld a gondolataidat én-üzenetek formájában megfogalmazni!
És ha elégedetlen vagy a párkapcsolatoddal, akkor mindig figyelmeztesd magad, hogy ez nem a reklámok rózsaszín cukormázas világa! Problémamentes kapcsolat nincs, a hosszútávú, boldog párkapcsolaton dolgozni kell!
Itt tudok neked még segíteni: Online párkapcsolati kommunikációs tréning – hogy a pároddal te is boldog légy (Pl. ha most még gőzöd nincs, mi fán terem vajon egy én-üzenet.)

Új párkapcsolatok – Miért flörtölünk?

Új párkapcsolat - Miért flörtölünk?

Új párkapcsolat – Miért flörtölünk?

A flörtölés okai

–          Szia, jó a pulcsid! Teveszőr? Mert még látszik a két púpja!

Ugye már mindenki hallott vagy mondott hasonló frappáns szédítő dumát. Ha kínos heherészéssel tarkított feszengés lett a vége, az nem a véletlen műve.

De vajon miért is flörtölünk? A fönti kényszeredett csajozós duma nyilvánvalóan ismerkedési célból született meg. Hogy mennyire sikeres, az már más lapra tartozik, mint ahogy az is, hogy milyen „taktikával” érhetnek el a fiúk nagyobb sikert, ha ismerkedni akarnak.

Nem tudom, vajon Dr. David Henningsen milyen sikereket ért el a nők körében, mindenesetre kutatásra érdemes területnek tartotta a flörtölés művészetét. Ő hat okot talált a flörtölésre:

  1. Lehet flörtölni kapcsolati okokból. Ha valaki a létező kapcsolatát akarja átalakítani, pl. a barátságot párkapcsolattá változtatni vagy alkalmi kapcsolatát megszilárdítani.
  2. A flörtölőt hajthatja a másik érdeklődésének feltárása is, vagyis hogy akivel flörtöl, az mutat-e hasonló érdeklődést iránta. Tehát érdekel téged valaki, flörtölsz vele. Hogy reagál? Visszaflörtöl? Mosolyog? Hosszan a szemedbe néz?
  3. Néha szórakozásból flörtölünk. Lehet azért flörtölni, mert mindkét felet mulattatja, vagy mert az idő eltöltésének ez egy játékos módja.
  4. Van, aki a flörtöt eszközként használja bizonyos célok eléréséhez. Meghívjon egy italra? Vacsit készítsen vagy elvigyen bevásárolni? Ezt a jelenséget írja le ez a pont.
  5. Nagyon gyakori az elismerés iránti vágy okán űzött flörtölés. Ez a motívum arra vonatkozik, amikor valaki a saját önbecsülését akarja megerősíteni vagy növelni. Azaz másokkal való flörtöléskor jól érezzük magunkat a bőrünkben és pozitív visszajelzések erősítenek meg bennünket.
  6. Természetesen a szex a legfőbb indíték. A legtöbb flörtüzenet fizikai vonzalom hatására születik, vagy mert a flörtölő szívesen szexelne flörtpartnerével. De persze mindenki ismeri a kivételeket, mikor a fizikai vonzalom kizárt: barátnőnk lovagiasan udvarló nagypapájával vagy a ház kopaszodó közös képviselőjével flörtölni más kategória, inkább a 3. vagy 4. ponthoz tartoznak.

 

Henningsen a legtöbb flörtnél kevert okokat írt le a flört motívumait kutató tanulmányában. Azt is megállapította, hogy a férfiak elsősorban szexuális motivációból flörtölnek, míg a nők inkább kapcsolattartási és szórakozási okokból. (A többi motívum esetén nem volt a nemek között számottevő eltérés.) Mégis: az összesítésből kiderült, hogy a legtöbb flört célja kapcsolat létrehozása.

Tehát fiúk, ha egy lány rátok mosolyog a válla fölött átnézve, majd elkapja a tekintetét, készüljetek! Ha pedig haját hátradobva újra odanéz, akkor indulás!

De mi a helyzet, ha valaki meglévő párkapcsolata mellett érez folyamatos flörtölési kényszert? Ti elítélitek? Lehet, hogy legközelebb erről írok.