Miért örülünk, ha végre véget érnek az ünnepek?

stresszes karácsony
Stresszes karácsony

Szép volt, jó volt – elég volt

Jóból is megárt a sok

Na nem fárasztalak titeket több közmondással, inkább kifejtem. Mert mi is az ünnep? Összejövünk szeretteinkkel és evés-ivás közben jól érezzük magunkat velük. Aha, ez az ideális kép, háttérben szállingózik a hó, csilingel a csengettyű, gyermekek édes kacaja száll, amint a szánkó vígan siklik a domboldalon. Mielőtt eldobnád a rókabőrt, kedves olvasóm, hadd fessek valamivel realisztikusabb képet, mintegy összebarmolván széles ecsetvonásaimmal a fenti ideált. (Még az aranykeretet sem tisztelem.)

Az igazság: sokan az utolsó percig dolgoznak, ki a munkahelyén próbálja megfeszített munkával befejezni a zárást, ki pedig a ház körüli teendőkbe veti bele magát a nagytakarítástól a bejglisütésig ívelő sokállomásos úton. Utolsó napokon fejveszett rohangálás ajándékok után (mért, van, aki nem így csinálja?), majd sor kerül a rég nem látott rokonokkal való találkozásra, ami jó esetben örömet okoz, ha tényleg illik rájuk a „szeretteink” címke. De még ebben az esetben is fárasztó, nemhogy akkor, ha kötelező pofavizitről van szó anyóséknál. (Figyelem: pihentünk eddig egy percet is? Még nem.) De ha már ilyen szépen összejöttünk, és különben is annyit fáradtunk vele meg Manci néni is, akkor enni meg már muszáj. Őt sem sérthetjük meg, meg hát a fenébe is – ünnep van, vagy mi a tököm. Akkor meg persze iszunk is, szét kell csapatni a tőtöttkáposztát –  hogy ez a Manci néni milyen zsírosan főz, hogy ennek miből van az epéje, no a megjegyzéseit tekintve nem csodálkozunk.

Kiváló ez az alkalom arra is, hogy a párunkkal romantikázzunk – már ha ilyesmit tudunk még egyáltalán. Ha tíz-húsz-harminc éve nézzük a drágát, nem biztos, hogy pihentető vagy romantikus a vele eltöltött idő. Lehet, hogy inkább… hm – unalmas? Ugyanez kisgyerekekkel súlyosbítva, óvoda és iskolamentes napok-hetek során át… De nem fokozom.

Összefoglalva az eddigieket: melóztunk, mint kettő állat, rokonokkal futottunk kötelező tiszteletköröket, valamint zabáltunk és vedeltünk. Ja, itt jegyzem meg, hogy mindez természetesen a nagy átlagra vonatkozik, kinek nem inge, az csak hagyja a vállfán. Mindez természetesen óriási stressz. És akkor a magányosokról még meg sem emlékeztünk. Akit nem vesz körül szerető vagy olyan-amilyen család, az ilyenkor szembesül a magányával. Jó esetben van rokon, barát, akinél az ünnepeket töltheti, de ez csak gyenge pótlék.

Mire véget érnek az ünnepek, a legtöbbek kizökkentek a napi ritmusukból, és az év végi túlpörgetett munkát erőteljes pihenésbe fordították.

Nem csoda, ha megkönnyebbüléssel vesszük tudomásul, hogy vége a napirendmentes napoknak, és végre újra lehet bosszankodni, hogy kezdődnek az unalmas hétköznapok.

Mindenkinek kellemes visszazökkenést kívánok, és nem tudom kihagyni a halk bocsánatkérést, ha valakinek az érzéseit megbántottam volna a szokásosnál nyersebb fogalmazásommal.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.