Mint a galambok!

galamb„Mi igazán úgy élünk, mint a galambok!”

Nálunk soha nincs vita, mi mindent egyformán gondolunk és csinálunk!

Aha, tök jó! – mondom én erre, mert milyen alapon is vitatkozhatnék két boldog emberrel. Titkon viszont nézem a sugárzó párocskát, és ha régebb óta ismerem őket, akkor tudom, ha nem, akkor csupán sejtem, mit is takar a fenti kijelentés.

Nézzük csak meg Kálmán bácsi és Teri néni esetét, akik 50 éve élnek úgy, mint a galambok. Végig Kálmán bácsi mesél, Teri néni időnként egyetértően bólint egyet. Kálmán bácsi pedig bátorítóan megveregeti Teri néni kezefejét. Nos, én úgy látom, hogy a gerlepár azért tud ilyen harmóniában élni, pontosabban azért nincs soha semmi ütközés, mert Teri néni réges-rég lemondott arról, hogy bármiféle igénye is legyen. Neki minden úgy jó, ahogy Kálmán akarja, mert Kálmán úgyis jobban tudja. Teri néni alárendelődő személyiség, és tiszta szerencse, hogy pont ez a határozott, de kedves és tisztelettudó Kálmán jött ezelőtt 50 évvel szembe a sétatéren, mert így még az ő számára sem nyilvánvaló, hogy teljes alárendeltségben él. Mondhatná persze a szomszéd Magdus, hogy hiszen mindent megbeszélnek, Kálmus soha nem is kér semmit a Teritől. Hát persze, villogtatom én ördögszarvnak is beillő csodalámpásomat, amivel a dolgok mélyére világítok, hiszen Kálmán bácsi már 50 évvel ezelőtt közölte Terivel, hogy az ő édesanyja minden vasárnap paprikás csirkét főzött nokedlivel és kovászos uborkával, és ismerve Terike személyiségét egy szemernyi kétségünk sem lehet afelől, hogy Teri 50 éve főz vasárnaponként paprikás csirkét nokedlivel és kovászos uborkával a Kálmusnak. (Ő ilyenkor inkább csak csipeget, hiszen ő maga sem tud róla, de 49 éve van herótja a vasárnapi paprikás csirkétől nokedlivel és kovászos uborkával.) „Jó lesz, Terikém, ha Széplakra megyünk az idén?” „Jó lesz, Kálmuskám.” – bólint beleegyezően Teri néni, bár 50 éve nyaralnak Széplakon és bár ő elmenne egyszer Füredre vagy Keszthelyre is, de hiszen olyan mindegy is tulajdonképpen, ha a Kálmánnal együtt lehet.

Egészen más tészta az újsütetű szerelmespárok esete, ahol mindketten a legjobb formájukat igyekszenek hozni, és hónapok vagy akár évek is eltelnek addig, míg egy kicsit lelazulva az egyikük, netán mindkettejük határozottabban állna ki az elképzeléseiért. („Miii? Nem szeretsz órákig a padon ücsörögni? De hiszen Görögországban mennyire élvezted tavaly nyáron!” „Már majd’ meghaltam az unalomtól, igazán tudhatnád, hogy jobban szeretek sétálni.”) Hogy mégis, mért nem tudja? Mert a párja soha nem mondta. Csak most, így, szemrehányóan, ami rögvest bűntudatot kell, hogy ébresszen „figyelmetlen” lovagjában, és sok esetben ébreszt is.

A legveszélyesebb azonban az a felállás, ahol a felek csak tűrnek, nem szólnak, a problémák a szőnyeg alá söpörve csak gyűlnek, gyűlnek, míg egy nap egyikük előáll ezzel: „Drágám, elköltözöm.” A másik meg csak hápoghat, hogy mi is történt, hogy is történt. Pedig a kapcsolat értelmes párbeszéddel megmenthető lett volna, így viszont a következőt is ugyanaz az alattomos veszély fenyegeti: élünk, mint a galambok, míg egy nap elhangzik a bejelentés: „Drágám, elköltözöm.”
A fentiekből talán már kitűnik, hogy konfliktusmentes kapcsolat nincs, csak konfliktuskerülő. Aki eddig homokba dugta a fejét, azt most sajnos ki kell ábrándítanom: ha most úgy éltek, mint a galambok, netán nincs semmi konfliktusotok, az csupán érzéki csalódás. Jó, ha idejében észbe kap, aki ilyen párkapcsolatban él, különben úgy jár, mint Szikora Robi, akinél „problémák nem voltak, csak megoldások”, aztán csodálkozik: „hogy történt, nem értem, vagy nem történt semmi sem”. (Szeretlek is meg nem is, 1985) Ideje felhagyni az illúzióval, hogy úgy össze tud illeni két ember, mint a szív alakú medál, amit szerelmük zálogaként kettétörtek és láncon viselnek. Két különböző ember eltérő múlttal, neveltetéssel, (arckarakterrel, szemszínnel, lábmérettel, ujjlenyomattal, oké, a frizurájuk lehet egyforma) miért is érezne, gondolkodna pontosan ugyanúgy? Így leírva már inkább az tűnik abszurdnak, ha valaha valaki az ellenkezőjét gondolta, nem?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.