Tesvériesen osztozunk vagy felezünk?

A párkapcsolati problémák könnyen kialakulnak a gyereknevelés körül. Összejöttünk, szerelembe estünk, majd eljött az idő, döntöttünk: gyereket vállalunk. Mit lebeg ilyenkor a legtöbb pár lelki szemei előtt? Mosolygós családi fényképek, édesen maszatos arcocskák a szülinapi torta romjai fölött, elmélyült homokpogácsa sütögetés. És nem látja azt, ami a valóság: eleinte álmatlan éjszakák, kétségbeesés: vajon miért sír, később a célok és a megvalósítás közt húzódó szakadék: boldog, sikeres gyereket szeretnénk.

Csakhogy a dolog ennél azért bonyolultabb. Rögtön itt ez a homályos fogalom: boldogság. Ki mit ért rajta? Hogy rövidre zárjam, legyen most annyi, hogy mindannyian olyasmit szeretnénk adni a gyerekünknek, hogy az életben adódó lehetőségeit képes legyen jól kihasználni, a problémákkal minél hatékonyabban megküzdeni, maga elé célokat kitűzni és azokat elérni. Az elért sikereknek örülni, a kudarcoktól pedig nem letörni, hanem tanulni belőlük és továbbhaladni. Olyan embert szeretnénk nevelni, aki képes másokkal együttműködni, és sajátmagáért hathatósan kiállni. Képes másokat tisztelni, megbecsülni és szeretni.

No e kis filozofikus kitérő után persze rögtön adódik a kérdés: a szülők egyetértenek-e egyáltalán a nevelési célokban? Én biztos vagyok benne, hogy a legtöbb családban ilyen mélységig szóba sem kerülnek a gyermeknevelési célok. És hol vagyunk még a módszerektől és eszközöktől! Aztán persze nem csoda, hogy a gyereknevelés körüli nézeteltérésekből párkapcsolati problémák adódnak.

Vajon világos-e a szülőpár számára, mik az elvárásaik magukkal és a párjukkal szemben a gyermeknevelés terén? Születik-e arról megállapodás, hogy kinek milyen feladatköröket kell ellátnia a gyerekek körül? A hagyományos családmodell szerint a gyereknevelés elsősorban az anya feladata. És azt látom nagyon sok családnál, hogy ebből sehogy se sikerül kikeveredni. Már legalább a harmadik nemzedék nő úgy fel, hogy mindkét szülő teljes munkaidőben dolgozik, de a gyereknevelés, egyáltalán: a gyerek körüli feladatok ellátása még most is sok helyütt az anyára hárul. Igen, így is lehet szervezni az életet, de hadd hangsúlyozzam: megállapodás kérdése. Rengeteget számít, mit láttunk a saját származási családunkban. Ha ott természetes volt a munkamegosztás, akkor számunkra is természetes lesz. Ha viszont a nő és a férfi származási családjában eltérő volt a modell, akkor ütközés várható. És ezzel megküzdeni nem könnyű.

De kanyarodjunk vissza egy kicsit a gyermeknevelési célunkhoz: kiteljesedett, boldog embert szeretnénk nevelni. Könnyen belátható, hogy ehhez mindkét szülőre szükség van. Amikor iskolába kerül a gyerek, mindenképpen szüksége van támogató szülői háttérre, amibe persze az otthoni tanulás is beletartozik. Ilyenkor lehet, hogy még csak az anyuka foglalkozik a gyerekkel. De ha már felsős, célszerű megosztani a feladatokat, mert azok nemcsak mennyiségre lesznek többen, hanem fokozatosan nehezednek is. És ehhez senkinek nem kell tudósnak lenni, őszintén be lehet vallani a gyereknek, ha valamihez nem értünk, és utána együtt kutakodni a téma után.

Nálunk pár éve úgy alakult, hogy a humán tárgyakat megtartottam magamnak, a reál tárgyakat pedig átadtam a férjemnek. Eleinte mindenkinek szokatlan volt az új rendszer, de csakhamar beleszokott a család, és ma már a legtermészetesebb módon működik.

Tehát: legyen világos a cél, és ennek megfelelően alakítsuk az életmódunkat.

Hogyan tudod a párod számára világossá tenni, mit szeretnél?

Hogyan tudod úgy kifejezni az érzéseidet, gondolataidat, hogy ő is megértse?

Hogyan tudod a párodat együttműködővé tenni?

Itt tudok neked segíteni: Párkapcsolati kommunikációs tréning