Hogyan lehetsz sikeres a párkapcsolatodban?
Párkapcsolati tanácsot persze könnyű adni, főleg a külső szemlélő szemével nézve az illető problémáját. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy tényleg van néhány tipikus hiba, amit mi nők elkövetünk. Melyek ezek? Hosszas bevezető helyett engedd meg, hogy azonnal a tárgyra térjek:
Párkapcsolati tanácsok nőknek a partner megismerésére
Párkapcsolati hibaként első helyen tudom említeni azt a hibát, hogy felületes ismeretség alapján köteleződünk el egy férfi mellett. Amikor pedig már régóta tart a kapcsolat, akkor egyre nehezebb a kiszállás. Tanácsként azt tudom javasolni, hogy adjatok magatoknak időt a partner alapos megismerésére. Ha pedig már benne vagytok a slamasztikában, vagyis száz százalékosan tudjátok, hogy ebből a kapcsolatból már semmi jó nem sülhet ki, akkor minél előbb szálljatok ki belőle! Minél tovább húzzátok, annál nehezebb lesz szabadulni a köteléktől.
Párkapcsolati tanácsok nőknek a partner megőrzésére
Párkapcsolati hiba az is, ha túlzottan akarjátok kötni a férfit. Ilyenkor az ő részéről úgymond természetes reakció a menekülés. Ha a férfi lassabban köteleződik el, az ésszerűség határai között légy türelmes! Itt aztán nehéz megtalálni az arany középutat, mert ugyanennek a hibának a másik oldala a túlzott engedékenység. Ha mindent elnézel neki, annyira magabiztos lesz, hogy azt hiszi, neki mindent szabad. Szabj határokat! Csak éppen ezeknek a határoknak rugalmasnak és egészséges mértékben tágnak kell lennie.
Judit példája: „- Gergővel hat éve vagyunk együtt. Tudom, hogy összetartozunk, ha nem érezném, simán elengedném. De akárhányszor megbánt, újra és újra megbocsátok neki, annyira fontos a számomra. Csak egyszer látnám rajta, hogy már semmit nem jelentek a számára, én magam küldeném el! Pedig voltak csúnya dolgok. Nagyon csúnya dolgok…”
Hát kedves Judit, innen üzenem: soha nem fogod látni rajta, hogy nem vagy számára fontos! Igenis, fontos vagy a számára, de a szabadsága legalább ekkora fontossággal bír. Amíg hajlandó vagy mindig újrakezdeni vele, addig ennek a huzavonának nem lesz vége. Ha viszont egyszer kész tények elé állítod, akkor ugyan lehet, hogy szakítás lesz a vége, de a kínlódásnak véget vetsz. Hiszen ki szereti az örök bizonytalanságot? Mert lássuk be: teljesen elégedett ezzel a kapcsolattal ilyen módon soha nem leszel.
A legtöbb párkapcsolati hiba komminukációs hiba. Ha javítasz a kommunikációdon, akkor meglepő eredményességgel javíthatsz a kapcsolataidon! Olvass róla többet: Párharmónia – a boldog kapcsolat kulcsa
A párkapcsolati tanácsok nem feltétlenül arra valók, hogy elhidd őket. Adhatsz viszont nekik egy esélyt, hátha beválnak! 😉
Égető szükséged lenne párkapcsolati tanácsokra? Iratkozz fel a hírlevélre itt oldalt! Ingyenes párkapcsolati tanácsok azoknak, akik szeretnék tudni, mit csinálnak másképp azok, akik elégedettek a párkapcsolatukkal. Itt elárulom neked a
- tartós párkapcsolat öt titkát
- a menthetetlen párkapcsolat négy legfőbb okát
- öt meglepő tényt, amit senki sem mond el neked a sikeres párkapcsolati kommunikációról
- …és még rengeteg értékes információt, amely mind érdekes lehet, ha tartós, boldog párkapcsolatra vágysz!
Vélemény, hozzászólás?