Párválasztásunk szempontjai – tudatos és/vagy tudattalan?

Párválasztás - tudatos és/vagy tudattalan?

Párválasztás – tudatos és/vagy tudattalan?

A párválasztás örök csapdái

A párválasztásunknak az evolúciós pszichológia szerint egyetlen valós célja van: hogy minél több egészséges utóddal gyarapítsuk fajunkat, mi történetesen az emberiséget. Hogy ez épp most ebben a történeti korban az emberiség összlétszámát tekintve túl jól sikerül, az mellékes, az eredeti genetikai parancs mindenféle kulturális hatás ellenére, úgy látszik, mégiscsak működik.

A párválasztás sikeressége

Hogy párválasztásunk végül is sikeres legyen, ahhoz most sajnos eleinte ki kell hagynom a szövegből a gyertyafényes vacsorák, a párkapcsolati kommunikáció és az önismeret témakörét, pedig higgyétek el, nem szívesen teszem. A rideg tény azonban az, hogy eleinte sokkal többet nyom a latban a csípő-derék-mell arány, a testmagasság és a hosszú szempillák.

A párválasztás ösztönös oldala

És akkor már itt is vagyunk az első lépcsőfoknál: a párválasztás ösztönös oldala. Rögtön sietek leszögezni, hogy nem csupán ösztönös tényezők hatnak, de bizony, hiába szeretjük magunkat racionális lényeknek tartani, először a bennünk élő ösztönlény reagál valahogy a lehetséges partnerre. Ehhez a blogbejegyzés terjedelme vajmi csekély, hogy minden lehetséges külső tényezőt részletesen leírjak, legyen annyi elegendő, hogy egy ellenkező nemű lény külsején a párkereső vadász számára minden, de minden az illető egészségi állapotára és a majdani utód ellátásának képességére utal. A haj, az arc szimmetrikussága (ez is jelzi ugyanis az illető egészségét, ill. hogy magzati korban mennyi károsodást szenvedett el), a testmagasság, az arc egésze és minden egyes része külön-külön, férfiaknál az izomzat, nőknél a csípő-derék-mell arány. Számít ezen kívül, hogy mennyire hasonlít az illető az ellenkező nemű szülőnkre. Ez ott jön a képbe, hogy genetikailag az a legalkalmasabb az utódnemzésre, aki hozzánk hasonló, de kicsit mégis eltérő génállománnyal rendelkezik. Tehát se a túl különböző, se a túl egyező nem jó. Utóbbi esetben jelentősen megnő a sérült utódok születésének esélye, ezért tiltja minden kultúra a közeli rokonok házasságát.

A párválasztás tudatos oldala

A párválasztásnak persze van tudatos oldala is, jól is néznénk ki, ha gondolkodás nélkül mennénk bele mindenféle kapcsolatba. (Igen, láttunk már ilyet. Igen, gond volt. Igen, csak további gondok lettek belőle.) Itt először a mintáink jönnek be a képbe, elsősorban saját származási családunk mintája. Erre mindenki ad egy választ: vagy ezt tekinti egyedül természetesnek és magától értetődő módon átveszi és továbbviszi, vagy kijelenti, hogy na, ő aztán nem! Ő biztos, hogy homlokegyenest másképp fogj csinálni, mint a szülei! Ez egy szép elhatározás, még csak azt sem mondom, hogy értelmetlen ezt a döntést meghozni. Bizonyos fokig ugyanis működhet, de le kell rombolnom az illúziókat: alapos önismeret és „önmunka” nélkül automatikusan bekapcsolnak a jó öreg minták, és hiába is minden szép elhatározás, egy szép napon felfedezhetjük, hogy igen, pontosan úgy csinálom, mint anyám/apám.

A párválasztás félig-meddig tudatos oldala

Megvolt az első benyomás, megvolt a fejünkben lévő elhatározás. Akkor most jön a halpiac. Igen, tetszik, nem tetszik, mindenki felméri magát, hogy ő vajon mennyit ér a párválasztási piacon, viszonyítja magát a többiekhez, még ha az így kapott kép nem minden esetben reális is. Ideális esetben kapunk annyi visszajelzést, hogy az eredetileg tévesen besaccolt értékünket módosítani tudjuk felfelé vagy lefelé. De persze időről időre találkozunk olyanokkal, akik túlságosan alul- vagy fölülértékelik magukat. Saját személyes tapasztalatom szerint a lányok hajlamosabbak magukat alulértékelni, ezért alulválasztani, magukhoz képest „kevesebbet érő” partner mellett kikötni, de hát ez hogyan lenne lehetséges, ha a fiúk meg néha nem értékelnék magukat fölül? Ha aszimmetrikus párokat látunk, annak ez az egyik lehetséges magyarázata.

A párválasztás kulturális oldala

Na, végre elérkeztünk a gyertyafényes vacsorához 🙂 Az udvarlás időszakában a pár mindkét tagja a szebbik oldalát mutatja, és azt az aktuális kulturális elvárások is befolyásolják. Hogy egy nő éppen házias kell legyen, vagy kislányosan viháncolnia, véletlenül sem gondolkodó ember benyomását keltenie, netán épp ellenkezőleg, ez nagyban függ az adott társadalom elvárásaitól. Persze a legjobban megint az az jár, aki lehetőség szerint önmagát adja, nem játssza meg magát (hozzáteszem: túlzottan), mert utólag a partner nagyot csalódhat, amikor azzal szembesül, hogy a párja teljesen más, mint amilyennek mutatta magát.

Néhány önkényes példát kiragadva: ide tartozik a kezdetek kezdete óta a férfiak eltartóképessége, hiszen a nőnek, ha gyereke születik, jelentősen lecsökken a munkavégző képessége, mivel a kicsit kell ellátnia. A csecsemő ugyanis a többi emlős állathoz képest roppant fejletlenül jön a világra, így születése után fokozott gondoskodást igényel, hogy elérje azt a kort, mikor már akár csak rövid időre is magára lehet hagyni. Ezt csak a felháborodott fiúk kedvéért emeltem ki, akik sokat rugóznak azon, hogy a mai nőket csak a pénz érdekli. (Nem csak a pénz. És nem csak a maiakat ;))

És ide tartozik a nők alkalmazkodó-képessége, amit azért emelek ki, mert a legtöbb férfi szereti az otthoni nyugalmat. Viszont most sikerült női olvasóimat a lehető legingoványosabb mocsárba kormányoznom, ugyanis hogy mi a kellő mértékű alkalmazkodás, arra írhatnék egy új bejegyzést. Majd lehet, hogy egyszer megteszem.

A párválasztás szépsége

A párválasztásnak mégiscsak az lenne a célja, hogy boldogok legyünk. A flörtölés, az udvarlás, az ismerkedés, a pozitív visszajelzések feldobnak, de végül mindenki egy biztonságos, boldog párkapcsolatban akar kikötni. Sokan úgy gondolják, legjobb, ha minél több emberrel ismerkednek meg, hiszen manapság még csak társkereső irodához sem kell fordulni, elég fölmenni a Facebook-ra és ész nélkül bejelölgetni mindenkit, aki csak érdekel. A túl nagy kínálat illúziója azonban csalóka: azt a benyomást kelti, hogy aki van, az ugyan elég jó, de nem a legjobb, biztos van nála jobb is. Aki pedig egyre csak a jobbat meg a még jobbat hajtja, az könnyen beleragadhat az örökké kereső és soha meg nem érkező szerepébe.

Tanácsom tehát: hagyd reagálni az ösztöneidet, mérlegelj ésszel, és ha nem az örökös vadászat a cél, akkor köteleződj el amellett, akit eléggé kiismertél ahhoz, hogy el tudd képzelni, hogy a társad lesz egy életen át!

Ha érdekelnek a párkapcsolati kérdések, iratkozz fel a hírlevélre itt oldalt! A kalap elég nagy, szerteágazó témákról olvashatsz, amelyek mind kapcsolatban állnak valahogyan a párkapcsolatokkal.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.