Előző blogbejegyzésemben felsoroltam az okokat, ami miatt nehéz szívből megbocsátani annak, aki megbántott minket. De mégis, miért hasznos nekünk magunknak a megbocsátás? Alex Lickerman ír erről hosszasan, és bár nem minden szavával értek teljesen egyet, a főbb gondolatait kicsit néhol újragondolva most közzéteszem.

A valóság most is több rétegű. Először is: a megbocsátáshoz szükséges, hogy azt, aki megbántott minket, a maga teljes emberi valójában lássuk. Ez azt jelenti, hogy elfogadjuk: az az ember több, mint valaki, aki fájdalmat okozott. Tudnunk kell, hogy valószínűleg nem érzi magát attól jobban, hogy bántott minket, csak nem megfelelően cselekedett vagy beszélt.

Ezen kívül el kell tudni engedni a haragunkat. Ha belátjuk, hogy az igazságszolgáltatás, büntetés, megleckéztetés nem a mi dolgunk, egyenesben vagyunk. El kell engednünk a bocsánatkérésre való igényünket és azt is, hogy a másik megváltozzon. Persze a megbocsátás nem egyenlő az elfelejtéssel! Nem szabad azt várni, hogy minden visszazökken a régi kerékvágásba, mindkét fél olyan lesz, mint rég, mint ha mi sem történt volna! A megbocsátás azt jelenti, hogy legyőztük a fájdalmat, a haragot és készek vagyunk továbblépni.

Miért jó nekünk, ha megbocsátunk?

A megbocsátás az egyetlen módja annak, hogy megtörjük az erőszakspirált. A megbocsátás alapfeltétele pedig az együttérzés. Ha képesek vagyunk felülkerekedni a haragunkon, akkor egyúttal képesek vagyunk az életet a maga sokszínűségében látni. Ha viszont a szükségesnél hosszabb időn túl is ragaszkodunk negatív érzéseinkhez, akkor ez sötétre színez mindent körülöttünk, és nem fogjuk tudni élvezni az élet semmilyen területét.

Hogyan tudunk együttérezni azzal, aki megbántott minket?

Először is: szándékában állt bántani? Vagy csak, mint minden ember, a boldogságot kereste és valami valahogyan időközben félrecsúszott.

Természetesen fölmerül a kérdés: vannak olyan súlyos tettek, amelyek után nem lehet megbocsátani? Bántalmazó szülőknek? Barátnak, aki becsapott minket? Hálátlan gyereknek? Házastársnak, aki elhagyott minket? És a legszörnyűbbeknek: zsarnokoknak, tömeggyilkosoknak? Meg lehet-e bocsátani valakinek, akinek a tetteit nem bocsátottuk meg?

Lickerman ezt javasolja: találd meg a módját, hogy megbocsáss annak, aki súlyosan megbántott téged és ezzel utat nyitsz neki arra – persze nem minden esetben, de azért néha igen -, hogy megváltoztassa az életét. Ezzel tehát nem csak önmagadat szabadítottad fel, hanem valami többet is adtál a világnak, ami után annyi millióan vágyakoznak. Ez pedig a béke.

(A.  Lickerman általános belgyógyász, a Chicagoi Egyetem rendelőintézetének korábbi igazgatója, gyakorló buddhista.)