(Lányoknak szól, de fiúknak is ajánlott :))
Hat éves voltam, fülig szerelmes Kareszba, aki korban teljesen hozzám illő nagy fiú volt, hét éves. Az udvaron játszottunk, engem meg kellett menteni a gonoszoktól (pl. öcsém), Karesz cowboy volt, én királylány. Eddig korrekt minden :), mi legalábbis fenntartás nélkül elfogadtuk egymás szerepét. Én természetesen úgy is láttam magam, mint egy jobbféle Grimm-illusztráció: hosszú, hullámos haj, rajta aranykorona, karcsú derekamra feszülő selyemruha, alatta-fölötte a megfelelő domborulatokkal, szélesen elterülő, abroncsos szoknya. Karesz természetesen, mint jó cowboyhoz illik, mindig megmentett a gonosz rablóktól. A valóság ugyan ez volt: duci, rövid hajú kislány, akit inkább a szorgalmáért szeretnek, mint a szépségéért.
Teltek-múltak az évek, Kareszék elköltöztek, az udvarra mások jöttek játszani, időmet egyre inkább lekötötte a tanulás meg szabadidőmben a barátnőzés. A fejemben lakó királylány azonban kitartónak bizonyult. Ült kedves mosollyal az arcán és várt. Várta, hogy végre olyan legyek, mint ő, és várta természetesen a Királyfit. Én meg előbb-utóbb beláttam, hogy teljesen olyan, mint a Királylány, soha nem leszek. A vágy azonban, hogy minél inkább megközelítsem, piszok erősen élt bennem, és egyre jobban kikupálódtam, bár pl. igazán hosszú, hullámos hajam soha nem lett 🙂
Ismerős? Lehet, hogy Te inkább Barbie-hoz akartál hasonlítani, vagy Lara Croft-hoz, sőt: lehet, hogy Te igazi szép kislány voltál, egy valóságos Királylány. Még apukád is „Hercegnőm”-nek szólított. Gratulálok, szerencsés vagy! Mi többiek azért nem kell, hogy irigykedjünk, higgyétek el, kaptak a Hercegnők is abban a bizonyos puttonyban rosszat is, amit viszont ők sínylenek meg keményen. Nem hiszitek? Csak kérdezzétek meg egyszer őket. Akkor hát, aki eddig mélyen eltitkolta a magában élő királylányt, most megnyugodhat: itt vagyunk mi, a többiek, szintén Királylányok :). A bennünk élő Királylány a fejlődésünk fontos, szükséges része, egy lépcsőfok a nővé válás útján. Hiszen ki nem szeretné nőként érezni, hogy óvják, vigyáznak rá, lesik minden gondolatát és lelkileg támogatják? Lássuk be: ez ritkán jár ki egy mosónőnek vagy egy libapásztorlánynak, netán egy boszorkánynak :). Természetesen akinek mindez alanyi jogon jár, az a Királylány. (Nem is beszélve a habos-babos rucikról, selyemcipellőkről és drágakövektől szikrázó ékszerekről, melyek tökéletes idomainkat hivatottak kiemelni.)
Nos, mint mondtam, lelkünk mélyén hisszük: ez nekünk alanyi jogon jár. Ezért úgy él sokunk fejében, hogy ha mi egyszer álmaink Királyfijával találkozunk, netán együtt élünk, akkor csakis Királynőhöz méltó módon. Nem főzünk, hanem étterembe járunk. Nem takarítunk, nem azért tanultunk 15-21 évig, jöjjön hetente kétszer a bejárónő. Nem mossuk a párunk büdös zokniját, valaki elfelejtette volna, hogy nem a mosónőt, hanem a Királylányt alakítjuk?! Csak aztán egyszer (manapság inkább többször) valóban eljön a Királyfi. (Nem pont olyan, mint álmainkban képzeltük, de ez is megfelel.) És amint elkezdjük a fejünkben élő színes, szélesvásznú Grimm-meseszerű életet adaptálni, szembesülnünk kell a tényekkel: a valóság kicsit más, mint azt mi valaha elképzeltük. A Királylányok egy része ezt tudomásul veszi és a felmerülő kérdésekre (ki főz, ki mos, ki takarít) a Királyfival együtt választ keres. A probléma ott adódik, ahol a Királylány nem engedi a hús-vér nőt, és erőszakosan úgy befészkeli magát a fejébe, hogy csillogó-villogó aranykoronája kitakarja a valóságos képet. Vagyis az ebéd, takarítás, mosás, stb. kérdése „oldódjon meg magától”, mert hiszen ő a Királylány, neki a házimunkamentes, ám szórakoztató élet kijár, a Királyfi lehetőleg legyen tőle elájulva és természetesen hordozza a tenyerén. És én még most is azt állítom, hogy ez természetes! Persze, hogy minden nő imádja, ha a párja lesi minden gondolatát, gondoskodik róla és lelki társként lehet rá számítani. Én mindössze annyit mondok, hogy ez akkor tartható, ha az egymás igényeinek figyelembe vétele kölcsönös, vonatkozzon ez szakmai fejlődésre, uram bocsá’ a szexre vagy éppen a házimunkára.
Aki most a fejét csóválja, hogy hiszen ő az, aki kiteszi a lelkét, az nyugodjon meg, a leírás nem őrá vonatkozik, ez elsősorban a mai 20-as-30-as korosztálynak szól. A fönti leírás tipikus, ezek a Királylányok létező személyek. Sorra hajtják el a Királyfikat, vagy éppen elkerekedő szemmel bámulnak, mikor a Királyfi elégeli meg önző létszemléletüket és elküldi őket. Számukra jó hírem van: a Királyfi létezik, el is jön, csak meg kell látnunk az ő fején is az aranykoronát. Mert nagyot téved, aki arra vár, hogy a hajnal pírjában derengő láthatáron egyszer csak felbukkan a Herceg, alatta full extrás fehér ló ABS-sel, négy láb meghajtással, kipörgésgátlóval (piros Ferrari, hófehér Jaguar, stb.). Az igazi Királyfi álruhában jön, elsőre nehéz felismerni, talán ebben rejlik igazi értéke. De róla majd legközelebb :).
Vélemény, hozzászólás?