„Vajon van még mit megérteni vagy ennyi volt az egymásnak átadandó tanulság?”

A mai cikket G. levele inspirálta, az egyszerűség kedvéért idemásolom:

ideális társ

Az ideális társ

„5 éve annak,hogy elváltam, ami életem legnehezebb helyzetét hozta(pedig sikerűlt már jó sokat bevonzanom az addigi 35 évem alatt),sok időt s energiát áldoztam arra,hogy megértésre jussak az elfogadás-elengedés kérdéskörben,és e közben jónéhány egyéb miért is “érkezett”. Aztán úgy döntöttem nem érem be kevesebbel;olyan párt szeretnék aki mindhárom lényrészemben partner(test-szellem-lélek), hiszek a gondolat teremtő erejében,s néhány egyéb vágyteremtő mágia igénybevétele után nagyából egy éve rátaláltam arra Aki a kért paramétereknek megfelel,tükörkép,s ez azt a problémát vetette fel,hogy elkezdtük felismerni saját negatívumainkat,amit az addigi belső,elfogúlt látásmódunkból eredően nem láttunk addig.Sokat csiszolódtunk,és rengeteg felismerésre jutottunk persze más-más időben,s mire Ő is eljutott addig,hogy velem vágyik megöregedni,én elfogytam,s már én nem érzem annyira,hogy lehetséges az,hogy harmóniát teremtsünk,A kérdés az vajon van még mit megérteni vagy ennyi volt az egymásnak átadandó tanúlság,s máshol próbálkozzak?”

Úgy látom, azon ritka férfiak közé tartozol, akik foglalkoznak a lelkiéletükkel, és folyamatosan egyre tökéletesebb önismeretre törekszenek. Az elmúlt időszak intenzív eseményei sokat érleltek rajtad, de az utadat még keresgéled. Szinte minden egyes szavad idézhetném, hogy eléd tartsam, mennyi minden történt veled, amiből tanulhattál és levonhattad a konzekvenciákat. A válásod, amiről állítod, hogy életed legnehezebb időszaka volt, az elfogadás-elengedés kényes egyensúlyának megtalálása, a minél megfelelőbb partner keresése – és megtalálása, az ennek kapcsán felmerülő újabb kérdések, mélyebb önismereti rétegek.

A tökéletes testi-szellemi-lelki partner megtalálásának vágya nem kis életfeladat. Annál is inkább, mert ez nem egy krémes sütemény, amit keresgélünk, keresgélünk, végre megtaláljuk és hamm, bekapjuk. Ha már cukrászdás hasonlat, inkább úgy kell ezt elképzelnünk, hogy a csillogó üveg mögött sorakoznak a csábító sütik (meg néhány lejárt szavatosságú, meg néhány olyan, amire rá se néznénk), és ezek közül nekünk ki kell választanunk azt, aki a legjobban megközelíti az elképzelésünket. Igenám, de itt a süti visszakóstol. Ha nem ízlünk neki, simán kiköp. Aztán itt vannak azok a verziók, amikor az orrunk elől elhalásszák a leggusztábbat, meg amikor csupa spenótos-borsos a választék…

És a legfontosabb, hogy végre elszakadjak a sütiktől: egy kapcsolat nem állandó, mindig dinamikus. Mindig történik velünk valami, magunkkal, kettőnkkel, aztán külső események befolyásolják a napjainkat, a hangulatunkat, a döntéseinket. A kapcsolat magyarán nem VAN, nem adott, mint a süti, hanem mi magunk alakítjuk. És jobb, ha egy valamivel megbarátkozunk: problémák mindig lesznek. Olyan nincs, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak, mert mondjuk megszületett a kiskirályfi és nem lehetett már olyan lazán kilovagolni akármikor, vagy hirtelen lenullázódott az államkassza, vagy mittomén, a király egyre pohosabb lett, félrecsúszott a fején a korona, föl se kelt a trónról, hogy sétálni menjen a birodalomban, egyre csak a tévét bámulta, a királyné meg ki se látszott a házimunkából, elsárkányosodott, jó hogy.

A kapcsolatnak mindig van egy értéke. Ha egyértelmű, hogy csakis vele akarsz lenni, föl sem merül az ellenkezője, akkor egy – teszem azt – százas skálán a kapcsolat értéke 90 fölött van. Ha hezitálsz, hogy vele vagy nélküle, akkor 50 és 90 között. (Az 50 alattiról meg ne is beszéljünk.) Hogy a te szemedben mennyit ér az a kapcsolat, azt pedig senki más nem tudhatja, csak te. Ez pedig attól függ, mennyire tépáztak meg az életed eddigi viharai, és mennyire becsülöd meg azt, ami van. Mert ugyebár a jót nagyon könnyű megszokni. Lassacskán észrevétlen lesz, természetessé válik. Éppen ezért arra biztatok mindenkit, ilyen helyzetben sűrűn jusson eszébe, hogy „milyen volt, milyen lett”. Vagyis ne hagyd elhalványulni a rossz emlékeket, és becsüld meg a jót! Az ősi bölcsesség szerint az istenek az okos embert vezetik, a hülyét ráncigálják. Vagyis életed minden eseményéből tanulhatsz, mert lehetőséged van rá! Akkor tedd meg. Döntsd el, mit ér neked a belefektetett energia, az egymás csiszolása, mit ér neked az a kapcsolat.

Share and Enjoy !

0Shares
0 0

Párválasztásunk szempontjai – tudatos és/vagy tudattalan?

Párválasztás - tudatos és/vagy tudattalan?

Párválasztás – tudatos és/vagy tudattalan?

A párválasztás örök csapdái

A párválasztásunknak az evolúciós pszichológia szerint egyetlen valós célja van: hogy minél több egészséges utóddal gyarapítsuk fajunkat, mi történetesen az emberiséget. Hogy ez épp most ebben a történeti korban az emberiség összlétszámát tekintve túl jól sikerül, az mellékes, az eredeti genetikai parancs mindenféle kulturális hatás ellenére, úgy látszik, mégiscsak működik.

A párválasztás sikeressége

Hogy párválasztásunk végül is sikeres legyen, ahhoz most sajnos eleinte ki kell hagynom a szövegből a gyertyafényes vacsorák, a párkapcsolati kommunikáció és az önismeret témakörét, pedig higgyétek el, nem szívesen teszem. A rideg tény azonban az, hogy eleinte sokkal többet nyom a latban a csípő-derék-mell arány, a testmagasság és a hosszú szempillák.

A párválasztás ösztönös oldala

És akkor már itt is vagyunk az első lépcsőfoknál: a párválasztás ösztönös oldala. Rögtön sietek leszögezni, hogy nem csupán ösztönös tényezők hatnak, de bizony, hiába szeretjük magunkat racionális lényeknek tartani, először a bennünk élő ösztönlény reagál valahogy a lehetséges partnerre. Ehhez a blogbejegyzés terjedelme vajmi csekély, hogy minden lehetséges külső tényezőt részletesen leírjak, legyen annyi elegendő, hogy egy ellenkező nemű lény külsején a párkereső vadász számára minden, de minden az illető egészségi állapotára és a majdani utód ellátásának képességére utal. A haj, az arc szimmetrikussága (ez is jelzi ugyanis az illető egészségét, ill. hogy magzati korban mennyi károsodást szenvedett el), a testmagasság, az arc egésze és minden egyes része külön-külön, férfiaknál az izomzat, nőknél a csípő-derék-mell arány. Számít ezen kívül, hogy mennyire hasonlít az illető az ellenkező nemű szülőnkre. Ez ott jön a képbe, hogy genetikailag az a legalkalmasabb az utódnemzésre, aki hozzánk hasonló, de kicsit mégis eltérő génállománnyal rendelkezik. Tehát se a túl különböző, se a túl egyező nem jó. Utóbbi esetben jelentősen megnő a sérült utódok születésének esélye, ezért tiltja minden kultúra a közeli rokonok házasságát.

A párválasztás tudatos oldala

A párválasztásnak persze van tudatos oldala is, jól is néznénk ki, ha gondolkodás nélkül mennénk bele mindenféle kapcsolatba. (Igen, láttunk már ilyet. Igen, gond volt. Igen, csak további gondok lettek belőle.) Itt először a mintáink jönnek be a képbe, elsősorban saját származási családunk mintája. Erre mindenki ad egy választ: vagy ezt tekinti egyedül természetesnek és magától értetődő módon átveszi és továbbviszi, vagy kijelenti, hogy na, ő aztán nem! Ő biztos, hogy homlokegyenest másképp fogj csinálni, mint a szülei! Ez egy szép elhatározás, még csak azt sem mondom, hogy értelmetlen ezt a döntést meghozni. Bizonyos fokig ugyanis működhet, de le kell rombolnom az illúziókat: alapos önismeret és „önmunka” nélkül automatikusan bekapcsolnak a jó öreg minták, és hiába is minden szép elhatározás, egy szép napon felfedezhetjük, hogy igen, pontosan úgy csinálom, mint anyám/apám.

A párválasztás félig-meddig tudatos oldala

Megvolt az első benyomás, megvolt a fejünkben lévő elhatározás. Akkor most jön a halpiac. Igen, tetszik, nem tetszik, mindenki felméri magát, hogy ő vajon mennyit ér a párválasztási piacon, viszonyítja magát a többiekhez, még ha az így kapott kép nem minden esetben reális is. Ideális esetben kapunk annyi visszajelzést, hogy az eredetileg tévesen besaccolt értékünket módosítani tudjuk felfelé vagy lefelé. De persze időről időre találkozunk olyanokkal, akik túlságosan alul- vagy fölülértékelik magukat. Saját személyes tapasztalatom szerint a lányok hajlamosabbak magukat alulértékelni, ezért alulválasztani, magukhoz képest „kevesebbet érő” partner mellett kikötni, de hát ez hogyan lenne lehetséges, ha a fiúk meg néha nem értékelnék magukat fölül? Ha aszimmetrikus párokat látunk, annak ez az egyik lehetséges magyarázata.

A párválasztás kulturális oldala

Na, végre elérkeztünk a gyertyafényes vacsorához 🙂 Az udvarlás időszakában a pár mindkét tagja a szebbik oldalát mutatja, és azt az aktuális kulturális elvárások is befolyásolják. Hogy egy nő éppen házias kell legyen, vagy kislányosan viháncolnia, véletlenül sem gondolkodó ember benyomását keltenie, netán épp ellenkezőleg, ez nagyban függ az adott társadalom elvárásaitól. Persze a legjobban megint az az jár, aki lehetőség szerint önmagát adja, nem játssza meg magát (hozzáteszem: túlzottan), mert utólag a partner nagyot csalódhat, amikor azzal szembesül, hogy a párja teljesen más, mint amilyennek mutatta magát.

Néhány önkényes példát kiragadva: ide tartozik a kezdetek kezdete óta a férfiak eltartóképessége, hiszen a nőnek, ha gyereke születik, jelentősen lecsökken a munkavégző képessége, mivel a kicsit kell ellátnia. A csecsemő ugyanis a többi emlős állathoz képest roppant fejletlenül jön a világra, így születése után fokozott gondoskodást igényel, hogy elérje azt a kort, mikor már akár csak rövid időre is magára lehet hagyni. Ezt csak a felháborodott fiúk kedvéért emeltem ki, akik sokat rugóznak azon, hogy a mai nőket csak a pénz érdekli. (Nem csak a pénz. És nem csak a maiakat ;))

És ide tartozik a nők alkalmazkodó-képessége, amit azért emelek ki, mert a legtöbb férfi szereti az otthoni nyugalmat. Viszont most sikerült női olvasóimat a lehető legingoványosabb mocsárba kormányoznom, ugyanis hogy mi a kellő mértékű alkalmazkodás, arra írhatnék egy új bejegyzést. Majd lehet, hogy egyszer megteszem.

A párválasztás szépsége

A párválasztásnak mégiscsak az lenne a célja, hogy boldogok legyünk. A flörtölés, az udvarlás, az ismerkedés, a pozitív visszajelzések feldobnak, de végül mindenki egy biztonságos, boldog párkapcsolatban akar kikötni. Sokan úgy gondolják, legjobb, ha minél több emberrel ismerkednek meg, hiszen manapság még csak társkereső irodához sem kell fordulni, elég fölmenni a Facebook-ra és ész nélkül bejelölgetni mindenkit, aki csak érdekel. A túl nagy kínálat illúziója azonban csalóka: azt a benyomást kelti, hogy aki van, az ugyan elég jó, de nem a legjobb, biztos van nála jobb is. Aki pedig egyre csak a jobbat meg a még jobbat hajtja, az könnyen beleragadhat az örökké kereső és soha meg nem érkező szerepébe.

Tanácsom tehát: hagyd reagálni az ösztöneidet, mérlegelj ésszel, és ha nem az örökös vadászat a cél, akkor köteleződj el amellett, akit eléggé kiismertél ahhoz, hogy el tudd képzelni, hogy a társad lesz egy életen át!

Ha érdekelnek a párkapcsolati kérdések, iratkozz fel a hírlevélre itt oldalt! A kalap elég nagy, szerteágazó témákról olvashatsz, amelyek mind kapcsolatban állnak valahogyan a párkapcsolatokkal.

Share and Enjoy !

0Shares
0 0

Én már úgyse leszek szerelmes!

De leszel.

Én már úgyse leszek szerelmes!

Én már úgyse leszek szerelmes!

Vége.

Na jó, inkább mégis kifejtem. Tehát:

Rengeteg nőt látok számára méltatlan kapcsolatban vergődni, mert azzal a lemondással ment bele, hogy ő már úgyse lesz szerelmes. Az előzmények között mindig szerepel egy nagy szerelem, aminek csalódás lett a vége. És ezek a nők tulajdonképpen soha nem heverik ki ezt az első nagy szerelmet, ráadásul az önbizalmuk is megtépázódik. Így amikor jön egy elég jó manus, akibe persze nem lesznek szerelmesek, meggyőzik magukat, hogy jó lesz vele.

Összehasonlításképpen pedig mindig ott marad a háttérben Mr. Nagy Szerelem, amiből nem lett semmi. (Fogadjuk el: nem is lehetett volna.) De ez mit sem változtat azon a tényen, hogy aki mellett végül ki lehet kötni, azzal sokkal szürkébb az élet, mint Mr. N. Sz.-szel. A nő megkeseredik, és mindig van magyarázat arra, miért van azzal a pasival, akivel van. Ja, és persze: örüljön – figyelmezteti magát – , hogy egyáltalán van, aki szereti. Hiszen ő úgyis kövér/csúnya/buta, magyarán érdemtelen egy igazán szép kapcsolatra, egy minden tekintetben megfelelő férfi szerelmére.

Csak az a probléma, hogy az önbizalomhiányos nő a világnak rendre azokat a szeleteit fogja megkapni, amik egybevágnak a magáról alkotott elképzeléseivel. Tehát a férfi, aki eleinte hevesen udvarolt, az néhány év múlva maga dolgozik szorgos aknamunkával azon, hogy kedvese önbizalmát még inkább aláássa. A nő a dicséretet meg sem hallja, zavarba jön tőle vagy épp gúnynak veszi, de az meg se fordul a fejében, hogy valakinek ez lenne az őszinte véleménye róla. Persze egészen más a helyzet, ha kritikáról van szó, az mindig betalál. Ez nem véletlen: tűpontos szűrőnk van, amin keresztül a világot nézzük. Ha valami nem illik bele a világképünkbe, azt könyörtelenül kiszelektáljuk, ami megerősíti az elképzeléseinket, azt minden további nélkül beengedjük.

És aztán, sok év kapcsolat után eljön a szerelem. Ha belegondolsz: logikus. Hiszen ha voltál már szerelmes, akkor tudod, hogy a képesség megvan benned. Amit ezek a nők hisznek, hogy örökre kihunyt bennük a láng, téves. A láng kihunyhat, de a mélyben ott parázslik a zsarátnok, mely csak arra vár, hogy mikor lobbanthatja lángra a felszínen kornyadozó száraz életet. Lehet, hogy a nő nem enged neki utat, de hogy a szerelem beüt, az biztos. Hiszen semmi nem táplálja a „létező” kapcsolatot, boldogságot nem kap onnan. A lélek szomjazik, szenvedélyre, életre vágyik. Tehát a szerelem mondhatni lesben áll csupán a kedvező pillanatra várva, hogy lecsaphasson.

Szóval ha azt hiszed, te már úgyse leszel szerelmes, csak gondolj arra, hogy a Szerelem az utcasarkon túl vár, de hogy előbb – utóbb váratlanul leterít, az biztos 😉 Ne mondj le róla!

Share and Enjoy !

0Shares
0 0

Berki Krisztián és a széthányt zoknik

Miért szoktuk emlegetni exeinket?

Berki Krisztiánnal és Czippán Anettel ma reggel a FEM3 Café műsorában azon merengtünk, vajon miért vagyunk hajlamosak visszasírni az exünket. A beszélgetést a Hufnágel Pistiről szóló írásom váltotta ki (http://parharmonia.hu/a-hufnagel-pisti-jelenseg/), és Anettel meg Krisztiánnal elég hamar kikötöttünk a szétdobált zoknik eseténél.

A beszélgetést itt nézheted meg: http://fem3.hu/musoraink/fem3cafe/10863_miert_emlegetjuk_exeinket.html

Mi a legfontosabb a tartós, boldog párkapcsolathoz?

  1. önismeret
  2. társismeret
  3. kommunikáció

Önismeret

Tudnunk kell, számunkra melyek azok az értékek, amelyek alapján párt választunk magunknak. Fontos, hogy rendszerető legyen? Mert akkor ez a zokniszétdobálós nem lesz jó. Ha vannak ennél fontosabb jó tulajdonságai, akkor lehet, hogy elnézzük neki cserébe. Itt találsz önismereti teszteket: http://parharmonia.hu/onismereti-teszt-teszteles/

Társismeret

Vajon megfelel a társam az én elvárásaimnak? Ha igen, akkor minden szép és jó, a fenntartáson kell dolgozni. Ha nem, akkor el kell gondolkodni azon, hogy érdemes-e fenntartani a kapcsolatot. Ha igen, akkor:

Kommunikáció

Kell tudni úgy közölni a gondolatainkat, érzéseinket, hogy a párunk pontosan megértse. És értő hallgatóságnak lenni, hogy mi is értsük a párunkat.

Szeretnél többet megtudni a témáról? Katt ide!

Mit tehet Pamela, ha megunja Krisztián szétdobált zoknijait?

Berki Krisztián elmondta, hogy ő bizony ott, ahol van, dobja le a gönceit. Ám hogy soha nem volt ebből probléma. Czippán Anett meg ezt nagyon rosszul tolerálja, ahogy ez a beszélgetés elején kiderül. Ha például Pamela egyszer azt mondaná Krisztiánnak, hogy „-Légyszi ezentúl a tartóba dobálni a szennyeseidet!”, akkor ez még egy finom közlés. Ha azonban nincs változás, akkor kijelentheti, hogy ő azt a cuccot tudja kimosni, ami a szennyesben van. Akkor Krisztián egy nap lehet, hogy azzal szembesülne, hogy elfogyott a zoknija. Ja, hogy Pamelát esetleg zavarná a rendetlenség? Mondjuk behányhatná a szennyest egy zsákba, hogy ne legyen szem előtt. Lenne veszekedés? Lenne. Biztos, hogy az ő esetükben ez a jó megoldás? Nem biztos, de egy lehetséges megoldás. És egy kardos menyecske, mint Anett, akinél, ha ez felmerül, akkor központi probléma, biztos, hogy használhatná ezt a módszert. Mert nála itt a határ, de ezt a párjának is értenie kell. Ha sikerül megértetni vele, múlhat ezen a kapcsolat jövője.

 

Share and Enjoy !

0Shares
0 0

A suszter cipője…

Járjuk az utunkat...

Járjuk az utunkat…

Tökéletes házasság?

Úgy érzem, kicsit bepillantást kell engednem az én házasságomba is. Ugyebár minden ember élete kész regény, ezért az utolsó tíz fejezetet simán kitölthetném a házasságom történetével is, de ne aggódj, nem teszem J. Tökéletes? Na gyere, mesélek!

Esély a boldogságra

Uram, adj erőt, hogy megváltoztassam, amit lehet, adj türelmet, hogy elviseljem, amit nem lehet megváltoztatni és tisztánlátást, hogy a kettőt meg tudjam különböztetni egymástól! J Ez kellene, hogy szem előtt lebegjen mindenkinek, aki párkapcsolatra adja a fejét, mert ez minden kapcsolat alapköve. Én például nagyon határozottan tudtam, hogy olyan férfit nem választok, aki dohányzik, vagy aki elvált, netán gyereke is van. Milyen férjem lett tehát? Eltaláltad: dohányos, elvált, egy kislánnyal. Ennyit az elvekről. Mert közben mi történt? Nem várt fordulat az életemben: beleestem, mint ló a gödörbe. És ezen a ponton akkor mérlegelni kell, mi fontos, mi nem az. Nekem ez a szerelem fontosabb volt, mint hogy az elveim miatt ne adjam át magam neki teljes mértékben.

Boldogság a mérlegen

Ha tisztán akarsz látni: mérlegelj! Ha nem tudod, voltaképpen hányadán is állsz a partnereddel, készíts egy listát vonzó és egy másikat ellenszenves vonásaiból! Persze ezt az ember kiválóan tudja magában manipulálni aszerint, merre is szeretné dönteni a mérleg nyelvét. De hát pont ez a lényeg! A párodat nem egy elfogulatlan vizsgálóbizottságnak kell megítélnie, hanem neked! Így aztán simán lehet, hogy a negatív tulajdonságok listája kétszer olyan hosszú lesz, mint a pozitívoké mintegy önigazolásul, lám-lám, mekkora mártír vagy, ha vele maradsz, és mennyire helyesen döntesz, ha mégsem.

Az ördög a súlyozásban rejlik

És itt jön a lényeg: ha nekem ellenszenves tulajdonság, hogy dohányos, vonzó viszont, hogy gyengéd, akkor a latban a pozitív többet fog nyomni, mint a negatív, ha ez nekem kiemelt fontosságú tulajdonság.

Ismerd meg a párodat!

Ehhez azonban az kell, hogy kívülről-belülről ismerd a párodat. Magyarán: ne elvakultságból dönts mellette, hanem tudatosan válaszd ki őt az összes jó és rossz tulajdonságával együtt! Ez a kritériuma annak, hogy a későbbi konfliktusokon, krízishelyzeteken át tudjatok lendülni. Ha tudod, kiért teszed, akkor van csak értelme fölvállalni a hullámvölgyeket, amik a kapcsolat természetes dinamikájából adódnak. Bízva abban, hogy újabb hullámhegy következik.

Még mielőtt kérdeznél: igen, a mi kapcsolatunk is úgy tökéletes, mint a viharvert hajó: időnként megtépázta a tenger, időnként javításra szorult, de újra és újra szeli a habokat, a tapasztalatok által megerősödve, jobban, mint egyik-másik csilivili óceánjáró, mely egyik pillanatról a másikra váratlanul elsüllyed.

Share and Enjoy !

0Shares
0 0