A közös kassza szép illúziója

pénzügyeink a párkapcsolatban

pénzügyeink a párkapcsolatban

Pénzügyeink a párkapcsolatban

Összeköltözünk, közös lesz az életünk, közösek az ügyeink, így előbb-utóbb a legtöbb pár pénze is közös lesz.

Vagy mégsem?

Az egykeresős családmodell idején, mikor a jó öreg patriarchális rend szerint a férfi kereste a pénzt, a nő pedig otthon nevelte a gyerekeket és ellátta a háztartást, ez nem volt kérdés. Apu hozta a pénzt, anyu beosztotta. Sokfelé. Más családokban nem engedték a nőket a pénzügyekkel kapcsolatos döntések közelébe se. A legritkább eset volt, hogy a pár közösen intézte volna a pénzügyeit.

Ma ez így néz ki: mivel a párok legtöbbször már nem egy életre terveznek, a pénzügyeiket sem merik kiadni a kezükből. Összeköltözés, közös élet, közös ügyek – kivéve a pénzt. Én fizetem a rezsit, te vásárolsz be. Veszek egy új ruhát a saját pénzemből, te meg fejlesztheted a kütyüállományodat. Aztán hónapok, évek múlva sikerül annyira lelazulni, hogy mégiscsak kialakul a közös kassza.

De vajon mindkettejüknek előnyére szolgál?

Nos, nagyon úgy tűnik, hogy nem.

Azt hihetnénk, hogy a közös kassza valami demokratikus intézmény a szó legnemesebb értelmében: mindenki egyaránt és egyenlő módon részesül a javakból. A valóság azonban más képet mutat: a javakból aszerint részesülnek a pár tagjai, amennyit betettek a közös kasszába. Most elégedetten hátra is dőlhetnénk, hogy hiszen ez így igazságos, aki többet tesz be, többet is vegyen ki. Oké, akkor nézzük a többi tényezőt, ami ezt a látszólag egyszerű képet egy kicsit színesíti:

  1. Vajon ugyanazért a munkáért ugyanannyi pénzt kap egy nő, mint egy férfi? Igen, a rég lerágott csont, csak sajnos még mindig van mit rágni rajta. Tudjuk, hogy azonos munkakörben egy nő ma már kb. 60 ezer Ft-tal is kevesebbet kereshet, mint egy férfi.
  2. Csak az számít munkának, amiért pénz jár? Itt is visszatüremkedik a képbe a jó öreg patriarchális modell: oké, hogy a nők elmehettek dolgozni, oké, hogy ugyanazért a munkáért többnyire kevesebb pénzt kapnak, mint férfi társaik, cserébe viszont megtarthatták a házimunka nagy részét. Igazságos, ugye?

Nos, ezek fényében újragondolandó a pénzügyek intézési módja. Véleményem szerint a család egy egység, ahol mindenképpen léteznek közös pénzügyek (közös élet fenntartása: lakás, gyerekek költségei), amiknek elsőbbséget kell élvezniük az egyéni igények legtöbbje előtt. És természetesen az egyéneknek is rendelkezniük kell saját kiadásaikra valamennyi pénzzel, az összeget már a jövedelemszint is meghatározza. Az viszont, hogy egyenlő teherviselés mellett a pár egyik tagja anyagi kiszolgáltatottságban él, teljességgel elfogadhatatlan.