„Csillagom, itt az új apukád!”
Új párkapcsolat válás után gyerekkel bizony sokszor megvisel gyereket, felnőttet egyaránt. Mikor valaki túl van egy váláson, az egyidejűleg jelenti egy kapcsolat befejezését a volt partnerrel, nem ritkán beleértve vagyonmegosztási és gyermekelhelyezési vitákat is és a hosszú lelki folyamatot, melynek során az ember végleg lezárja magában a házasságot. Ez önmagában is elég, hogy a padlóra kerüljön egy ember és jó darabig ne tudjon új párkapcsolatot kialakítani. Ha még egy vagy több gyerkőcért is felelős, az jócskán megnehezíti a dolgát ilyen téren.
Sokan egyszerűen a randizás, az ismerkedés alkalmait sem tudják megoldani, mert nincs megfelelő gyermekfelügyelet. Aztán jön az általánosnak mondható panasz: kicsi a „felhozatal”. Vagyis nehéz korban, érdeklődési körben, külsőleg is passzoló és vonzó partnert találni.
Ha mégis alakulóban van egy új párkapcsolat, akkor nem árt néhány dologra vigyázni:
Új párkapcsolat válás után, gyerekkel: mikor kezdjek el randizni?
Válás után a gyereknek is meg kell küzdenie az új élethelyzettel. Náluk is, mint a szülőknél, vérmérséklettől függ, mikor képesek szembenézni a ténnyel, hogy ez az állapot már végleges, a szülei soha többé nem lesznek együtt. Az új kapcsolat kialakítása előtti ajánlott idő fél év, amíg a gyerekek kizárólagos figyelmet kell, hogy élvezzenek, különben úgy érezhetik, hogy mindkét szülőjüket elveszítették. Nyílt kommunikáció a helyzet kulcsa. Kérd meg a gyereket, mondja el az érzéseit, a véleményét a helyzettel kapcsolatban, különösen, ha kiskamasz vagy kamasz! Bármilyen nehéz is, de fogadd el, ha ellentétes a tiéddel! Örülj, ha bizalommal van irántad és őszintén megosztja veled a gondolatait!
Hogyan mutassam be az új partnert válás után a gyereknek?
Ezen ponton szokott feszengeni szülő, új partner és gyerek egyaránt. Először is: mikor mutasd be az új partnert? Mindenképpen egyensúlyt kell találni az elnyújtott titkolózás és hetenként „új apuka/anyuka” bemutatása között. Ha túl sokáig vársz, a gyerek úgyis megsejt valamit és kirekesztettnek érzi magát. Ha pedig minden randipartnert bemutatsz, akikről később kiderül, hogy velük mégsem jött össze a dolog, akkor a gyerek újabb és újabb veszteségeket élhet meg, mert lehetséges, hogy kötődni kezdett a családba újonnan belépett felnőtthöz. Mindenképpen ajánlatos lassan, fokozatosan bevezetni az új partnert, hogy a gyereknek legyen ideje megszokni a helyzetet és elfogadni az új személyt az életében.
Hogyan segítsek a gyerekemnek válás után, új kapcsolat esetén?
Időbe telik felnőttnek, gyereknek egyaránt, hogy megküzdjön az új helyzettel. Ráadásul a gyereknek még csak döntési lehetősége sincs, az ő feje fölött zajlanak az események. Természetes, hogy ilyenkor vegyes érzelmeket él át egy gyerek. Hallgassuk meg a kétségeit, nem ritkán erőteljes érzelmeit, de ne hagyjuk, hogy ő diktálja a játékszabályokat. Ugyanakkor az új partnerre is igaz: soha nem lép a gyerek biológiai szülője helyébe! Kivételes esetekben, ha a vér szerinti szülő teljesen eltűnik a képből, a gyerek egy idő után magától elfogadja teljes értékű szülőjének az új felnőttet, de azért nem ez az általános. A gyerekkel való, életkorának megfelelő témájú és hangulatú beszélgetések megkönnyítik számára a helyzettel való megküzdést, mivel érzi a törődést: attól, hogy a szülő randevúzik, ő még mindig ugyanolyan fontos szerepet tölt be az életében. Lényeg itt is az egyensúly: nem kell a gyereket a válás körülményeinek minden egyes részletébe beavatni.
Fontos az egészséges határok kialakítása
Ilyenkor az új élethelyzet megkeveri az addigi napirendet, szokásokat, és újra át kell gondolni az életvitelt. Persze, hogy a gyerek kiemelt figyelmet érdemel, hiszen kevés eszköze van arra, hogy sajátmaga számára biztonságos, nyugalmat adó lelki életet biztosítson. Ebben feltétlenül az őt szerető felnőttek segítségére szorul. De a szülőnek is joga van ahhoz, hogy a saját életét élje, nem kell magát föláldoznia a gyerekéért. Fontos, hogy érezze: joga van a boldogsághoz, az új párkapcsolathoz. Ha ez valódi, belső meggyőződés, akkor mindenki érezni fogja rajta, hogy ebben ő megingathatatlan és szilárd. Ez a magabiztosság kiegészülve a támogató környezet elfogadásával és segítségével pedig mindenki számára megkönnyíti az utat az új, harmonikus család megteremtéséhez.
Tudj meg többet a párkapcsolatokról! Mik az általános hibák? Te ne szúrd el! Iratkozz fel a hírlevelemre itt oldalt!