Kategória: érzékeny lelkű ember

Túlélési tanácsok a gödör legmélyére

Hogyan éld túl a krízist

Hogyan éld túl a krízist

Ha az egész Univerzum összeomlott körülötted

Hogyha olvastad „Ha annyira fáj, hogy majd’ belepusztulsz” című blogbejegyzésemet, akkor tudod, melyik állapotról beszélek. A legmélyebb kétségbeesést éled át, minden, amiben hittél, megdőlni látszik, ami számodra a legfontosabb volt, elveszett. Az életed egyik nagy kríziséhez érkeztél. Mert jobb, ha tudod: nem csak egyet kaphatsz ebben a földi létben. Mégis, hogyan éld túl, mikor minden perced egy merő szenvedés?

Kérlek, olvasd el az alábbi mondatokat, és amelyekről úgy érzed, hogy a legjobban a segítségedre vannak, azokat írd ki magadnak jól látható helyre, és amikor csak szükséged van rá, mondogasd magadban!

  • Nem vagyok egyedül! Ha most, ebben a pillanatban úgy érzem is, hogy senki nem értheti meg a fájdalmamat, tudom, hogy a Földön ebben a pillanatban rajtam kívül még legalább száz ember éli át ugyanazt, amit én.
  • Nem vagyok hajlandó belepusztulni! Belőlem csak egy van, egyszeri, egyedi és megismételhetetlen lény vagyok, értékes vagyok. Ez a dolog nem ér annyit, hogy lelki vagy testi egészségemmel fizessek érte.
  • Éppen ezért elhatároztam, hogy mindig minden helyzetből pozitívan, megerősödve kerülök ki! Minden élethelyzetből és mindenkitől, akivel csak találkozom, tanulni fogok. Igen, az utcaseprőtől is, az arrogáns tisztviselőtől is és attól is, aki nekem fájdalmat okozott. Ha mást nem, akkor azt, hogyan tudom megőrizni a velük való találkozáskor önmagamat, belső békémet. Mindenki és minden a mesterem lesz, tanításokat kapok – rólam. Ki épül ezáltal? Én!
  • Ha magamat építem, el tudom kezdeni építeni a világot is magam körül. Lehet, hogy először csak egy íróasztalnyi az a világ. Később már egy szoba. Látom, hogy nincs határ, a korlátaimat, ha vannak, magam építettem magam köré. Ahogy megerősödöm, úgy tágítom egyre ezeket a kerítéseket.

És tudod: a gödör legmélyéről minden út fölfelé vezet! J

Azt hiszem, a lényeg benne van. Ha most valamelyik pontot elutasítod, nem baj. Lehet, hogy titokban mégiscsak dolgozni kezd benned. Bármikor visszatérhetsz ezekhez a gondolatokhoz, sokat fognak segíteni. Misztikusnak tűnik? Ha nekem, a kő-materialistának segítettek, akkor hidd el, a leggyakorlatiasabb tanácsok, amiket csak kaphatsz! Biztos, hogy előttem mások is megálmodták már mindezt, én mégsem tudnám megmondani, ki mindenkitől származnak ezek a segítő tanítások. Annyira a sajátomnak érzem őket, hogy néha elhiszem, hogy én találtam ki őket J Fogadd őket szeretettel!

Ha annyira fáj, hogy majd’ belepusztulsz

Ha nagyon fáj a szíved

Ha nagyon fáj a szíved

Ha nagyon fáj a lelked

Képtelen vagy gondolkodni, úgy érzed, menten szétpattan az agyad, sőt: a környezeted sem igazán fogja fel, mi van veled, mondhatjuk: a szó hétköznapi értelmében megváltozott tudatállapotban vagy. Mindent felnagyítva látsz, a szenvedés iszonyú, és mindent megtennél azért, hogy szabadulj ettől az érzéstől. Hidd el, ismerem, mit élsz át. Úgy gondolom, hogy az ilyen érzékeny lelkű emberek életük folyamán előbb-utóbb átesnek egy olyan krízisen, ami szembesíti őket a helyzettel: ez így nem mehet tovább, valamit kezdenem kell ezzel, különben belepusztulok.

A sebek nyalogatása rettentő sok időt és energiát visz el, előbbre viszont nem jutsz vele. Én egy másik megoldást javaslok Neked: ha a szíved fáj, tedd át az agyadba! Ott ugyanis, ha már képletesen beszélünk, nincsenek érzelmek, csak a száraz tények, azok pedig, bár mint Virág elvtárstól tudjuk, makacs dolgok, de fájni nem tudnak. Hogy kézzelfoghatóbbá tegyem, lássunk erre egy példát. Mondjuk beszól neked a hentes (hihi, nálam ugyanis ez történtJ). Személyeskedő, sértő, amit mond. Kikérheted magadnak, de még meg sem szólalsz, érzed, hogy nem is fogja érteni, mi bajod. Az eszed azt súgja: engedd el, ne foglalkozz vele. Igen ám, de mégis, hogyan?! Én a racionalizálás útját választottam. Vagyis az érzéseimet, megbántott lelkemet a háttérbe szorítva előtérbe toltam a gondolkodást, igyekeztem tudatosítani, mi és miért történt. A fönti esetben például: A hentes megbántott. Úgy érzem, sértően beszélt. Ő is így érzi? Nagy valószínűség szerint nem. Meg akart bántani? Nem hiszem. És ha mégis? Akkor juszt se megyek be az ő utcájába. Akkor mégis miért beszélt velem így? Eltérő viselkedéskultúrája miatt. (Le is fordíthatod magadnak: Mer’ egy bunkó.) Akkor érdemes ezen rágódnom? Egy percet sem érdemes vesztegetni rá.

És persze fáj még, fájni is fog. Nem tagadom, időigényes önnevelési folyamat. Egy biztos: több szempontból is megéri. Egyrészt tehermentesíted azt a ménkű nagy lelkedet. Másrészt kinyílik a világ: gyermeki nyitottsággal tudsz rácsodálkozni ezentúl az emberekre: jé, milyen érdekes magatartásformák léteznek! Igen, egyfajta kívülálló szemszög ez, de pontosan ezért olyan egy kicsit, mint a természettudósé, aki új bogárfajok után kutat szenvedélyesen a dzsungelben. Mindegyiknek örül, és egyiket sem ítéli el, hogy fúúúj, milyen randa és még büdös is.

Oké, a példa persze némileg túlzó, embertársaink némelyikére persze joggal nézünk görbébben, mint némelyik ártatlan, jóhiszemű büdös bogárra. Egy azonban biztos: ha a problémát sajgó szívedből két arasszal följebb helyezed, a saját dolgodat könnyíted meg! Igaz ez a sarki hentesre, az anyósodra, a barátnődre, a párodra egyaránt. Az már más kérdés, hogy az illető minél közelebb áll hozzád, annál nehezebb a racionalizálás. Egy szoros kapcsolatnál teljes mértékben ez nem is elvárható.