A romantikafüggő ember örök vágya
Aki romantikafüggő, az örökké abban a mámorban akar fürödni, ami egy kapcsolat elején jellemző a párra: sülve-főve együtt lenni, érezni a bizsergést, az új kapcsolat izgalmát. A romantikafüggő tehát nem egy emberhez kötődik, nem egy személybe szerelmes, hanem az érzésbe.
A romantikafüggő ember érzésvilága
A romantikafüggő ember elvarázsolt világban él, mondhatni elfelejtett felnőni. Várja az „Igazit”, aki persze soha nem jön el, mert az ő elvárásainak hús-vér ember képtelen megfelelni. Ugyan ő is családban nevelkedett, de nem tanulta meg a párkapcsolat, a családi élet természetes, hétköznapi folyamatának kezelését, úgy képzeli, hogy vele „minden másképp lesz”. Úgy érzi, hogy neki jár a tökéletes élet, amit olyannak képzel el, mint egy regény. A romantikafüggő a fantáziája rabja. Amikor betoppan az életébe egy új reményteli jelölt, akkor úgy tekint rá, mint vágyainak lehetséges beteljesítőjére. A kapcsolat elején jelentkező eufórikus érzés persze megint a hatalmába keríti, és ezt tévesen a szerelem érzésével azonosítja. A párkapcsolat ismerkedési szakaszára jellemző felfokozott testi-lelki érzetek ugyanis csak legfeljebb két-három évig tarthatók fenn, később ezek szükségszerűen elmúlnak. Egy normál lefolyású párkapcsolatnál ez idő alatt létrejön az intimitásnak egy olyan mély szintje, ami miatt a partnerek együtt maradnak és ragaszkodnak egymáshoz. A romantikafüggés ezt nem teszi lehetővé, mert amint csökkenni kezd a szenvedély intenzitása, a romantikafüggő hiányt él át és új partner után néz. A bódító érzés hajszolása függőséggé válhat, ami helyettesíti a valódi intimitást. A szerelem rabja teljes valójában bele akar merülni az érzésbe, ami irányulhat valós partnerre, de akár elképzeltre is.
Romantikafüggés a mindennapokban
Rita 39 éves, dekoratív nő, férjnél van, két gyereket nevel. A munkájának él, sikeres is benne, mivel bevallottan szívesebben tölti az időt a munkahelyén, mint otthon. Habár munkaideje kötetlen, ő naphosszat az irodában van, flörtöl a külsős kollégákkal, akiktől semmi többet nem akar, mint egy pár perc feldobottságot, amikor bókolnak neki. Ám egy közvetlen kollégájával mégiscsak szerelmi ügybe bonyolódott. A férfi szintén családos és szemmel láthatóan nem is akart semmi közelebbit Ritával, mégis imponál neki, hogy a nő odavan érte. Mikor azonban már túl messzire mentek volna, a férfi egyértelműsítette a helyzetet, hogy keressen magának Rita mást, ő nem képes ezt tovább folytatni. Miután Rita gondolatvilágát a férfiről való ábrándozás töltötte ki, ez adott neki lendületet a napjaihoz, most úgy érzi, mintha kihúzták volna a talajt a lába alól. Azóta úgy jár-kel az utcán, hogy azt lesi: mikor lép már oda hozzá az álompasi.
Tehát látjuk: elválni nem akar vagy nem képes, kívülről várja a megoldást. Nem jár el szórakozni, se sehová ismerkedési szándékkal, kicsit olyan, mintha a tündért várná megjelenni varázspálcával a kezében: „Na Rita, eleget szenvedtél, tessék, itt a jutalmad!” És csillaghullás, csengőszó: íme ott a tökéletes férfi, akinek Rita azonnal a karjaiba omolhat, és már szól is a lélekemelő keringő, és Rita és a Herceg ott lejtenek a pláza közepén.
Hogyan kerülj ki a romantikafüggésből
- Először is fogadd el, hogy az egészséges párkapcsolat forgatókönyve a lányregényekénél tovább tart.
- Hidd el, hogy állandóan felfokozott érzelmek nélkül is létezik értékes kapcsolat!
- Tudd, hogy az egyetlen ember, akit meg tudsz változtatni, az Te vagy!
- Értékeld, ha a szeretetedre érdemes ember jön el az éltedbe!
- Hidd el, hogy az elszigeteltség-érzésedet nem a legújabb partner fogja megoldani, hanem egy mély, hosszútávú kapcsolat, amit együtt építesz a partnereddel.