Örök szenvedély

Örök szenvedély?

Örök szenvedély?

Szenvedély egy életen át?

Az örök szenvedély, Drágáim, bullshit. Felejtsétek el, ha jót akartok magatoknak és a világnak. És ugye, nem vagytok a magatok és a világ ellensége?

A szenvedély kialakulása

Amikor megismerkedsz egy új partnerrel, ahhoz, hogy szerelmet élj át, elsősorban vonzalmat kell érezned. Ha megvan a kölcsönös vonzalom, ez – tetszik, nem tetszik – elsősorban külső tényezők alapján jött létre. Egy idő után Te is tudod, milyen az eseted, vagy Te milyen típusú embereknek vagy a zsánere. Vannak persze némileg profánul fogalmazva „A” kategóriás külsejű emberek, akik egyszerűen általánosan vonzónak mondhatók, de szerencsére többségünk nem ragaszkodik ahhoz, hogy egy ilyet vadásszon le magának. Mondhatni: a saját „piaci értékével” többnyire tisztában van mindenki és eszerint keres párt. (Hehe, nem győzök idézőjelezni meg finomkodni, nehogymá’ valaki azt higgye, hideg, tőzsdei alkusz szemmel figyelem a párkapcsolatokat.) Szóval az első rácsodálkozás az új párodra, a szerelembe esés folyamata kicsit olyan, mint az alkoholizmus vagy drogfüggés kialakulása. (Figyelsz? Szenvedélybetegség!) Először óriási mámort élsz át, aztán egyre több és több kell belőle, hogy a mámor kialakuljon, végül, hogy egyáltalán létezni tudj. Persze, a hasonlat sántít, hiszen az anyag nem kívülről kerül a szervezetünkbe, hanem saját bonyolult idegi-hormonális vegykonyhánkban állítjuk elő, tehát természetes folyamat. És milyen jó is, hogy van és megtapasztalhatjuk a szenvedélyes szerelmet! Egy a bökkenő: a megszokás itt is kialakul és a kezdeti szenvedély két-három éven túl valóban fenntarthatatlan.

A szenvedély iránti vágy

Hogy állandóan érezni akarjuk, hiszen olyan felemelő, olyan mámorító – ez érthető. Vagy mégsem? Azért lássuk be, nem mindig volt ez így. Vagy nézzünk vissza az általunk behatóbban ismert történelmi korokra: keseregtek a párok, hogy oda a szenvedély? Új partner után néztek a férfiak és a nők, ha úgy érezték, kiszerettek a párjukból? Adj magadnak egy puszit, ha a válaszod: nem. Akkor mégis, mit csináltak? Hát pl. korábban meghaltak és nem volt idejük ilyesmin töprengeni. De jó, mondjuk megérték a tisztes öregkort, akkor meg társadalmi szükségszerűségből együtt maradtak – hogy boldogan vagy boldogtalanul, azt meg nem kérdezte a kutya se. Az egyén boldogsága modernkori eszmény, aki pedig volt annyira modern, hogy ezt az eszmény a maga számára korábban is fölfedezte, az szellemi-spirituális síkon kereste a boldogságot, vagy ha ennél egyszerűbb lélek volt, akkor szeretőt tartott. Akkor visszatérve az eredeti kérdéshez: honnan ez az állandó szenvedély utáni vágy? A választ megint az individualista társadalom eszményképe adja meg. Érj el mindent, kapj meg mindent, mert neked jár. Vedd meg még ma! A szenvedélyt is. Arra az agyonkoptatott közhelyre meg már senki figyelmét nem kell felhívni, hogy a szexuális forradalom vívmányaként ma már szabadon alkothatunk és bonthatunk fel párkapcsolatokat, a házasságon kívüli kapcsolatra senki nem húzza össze a szemöldökét. Így hát társadalmilag is szentesített a késztetés: szenvedélyt, újabb és még újabb szenvedélyt átélni.

Szenvedélykultusz

A szenvedély kultuszát persze a tömegkultúra is támogatja. Hollywoodi filmek, a könyvesboltokban komplett gondolákat megtöltő romantikus regények. Hát persze, hogy én is imádom olvasni!!! (Már a színvonalasabbját. Alig néhány üti meg az élvezhetőség mércéjét. Mostanában elvonón vagyok. Tudtok jó szerelmes regényt?) Na ja, íme a hetente újra és újra átélhető szenvedély a főhős/nő bőrébe bújva. Sovány vigasz? Önmagában biztosan.

Megalkuvás

Nos, rossz hírem van a „Nekem minden jár”-hívőknek: nagyon úgy néz ki, hogy valamiről mindenképpen le kell mondani. Miután láttuk, hogy a szenvedély hosszútávon nem működtethető, két párkapcsolati út van előttünk: vagy egyik szerelem kihunytával esünk a másikba, vagy kitartunk kedvesünk mellett és megpróbáljuk az eszeveszett szenvedélyt nélkülözve élni az életünket. Nem hiszem, hogy ez feltétlenül kevesebb lenne, mint a szenvedély-drog, bár kétségtelen: aki ezt az utat választja, annak olyasmikkel kell beérnie, mint meghittség, intimitás, a partner iránt érzett elkötelezett és mély barátság, plédbe burkolózva forró csokoládé szürcsölgetése a kanapén, tehát a minőségi idő. És amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni: idő, sok idő mint mennyiségi fogalom. Igen, az együtt töltött évek, a megélt hétköznapok, a problémákkal való szembenézés és közös megküzdés mind-mind a kapcsolatot építi.

Hogyan készüljünk?

Egy új párkapcsolat kezdetén, amikor átéljük a mennyekbe röpítő szenvedély érzését, mindenképpen tudnunk kell: nem lesz ez így örökké. Tehát arra kell készülnünk, hogy ez az érzés egyszer elenyészik. Az igazi kérdés tehát már az: melyik útra lépünk? Ha véget ér a lobogó szenvedély, továbbállunk vagy megér nekünk ez a partner annyit, hogy továbbra is kitartunk mellette, netán egy életen át.