Kategória: párkapcsolati problémák

Párkapcsolati problémák szülés után

Az apán is kitörhet a szülés utáni depresszió

Az apán is kitörhet a szülés utáni depresszió

Amikor apucin is kitör a szülés utáni depresszió

A szülés utáni párkapcsolati problémák egyik fő oka, amit már minden szülésre felkészítő tanfolyam és szakkönyv tartalmaz, minden párkapcsolattal, családdal foglalkozó cikk, tanácsadás taglal, hogy az újdonsült anyukákon nagy eséllyel kitörhet a szülés utáni depresszió. Erre részben fel lehet készülni, bár tapasztalatból mondom: mint ahogy nokedlit főzni sem lehet könyvből megtanulni, úgy teljesen a szülés után magadon észlelt depresszió kezelését sem.

A fenti jelenség tehát elég általános. De mi van akkor, ha a depresszió jeleit az apán tapasztaljuk?

Mik a tünetek?

Apuka gyűrött arccal és ingben, borotválatlanul jelenik meg párjánál a kórházi látogatáson. Először még azt gondolhatjuk: lám-lám, jól sikerült a tejfakasztó buli. (Ez is milyen már: valaki magyarázza el nekem, hogy mivel nyugtatják meg a férfiak a lelkiismeretüket, mikor a párjuk sajgó gátsebbel, bedurrant mellel, enyhe hőemelkedéssel fekszik a kórházban, ők a haverjaikkal a minél sárgább földig igyekeznek leküzdeni magukat nem kevés alkoholtartalmú ital fogyasztásának segítségével. Tisztelet a kivételnek, pl. az én párom.) De nem: hazaérünk, és a lakásban infernális rendetlenség, mosatlan edények hegye fogad. Visszaemlékszünk a takaros legénylakásra, ami mindig tiptopp nézett ki és nem értjük. Hab a tortán, amikor anyós résztvevő arccal megjegyzi, hogy a fiát mennyire megviselte a szülés. És amikor támogatást várunk, lelki és fizikai értelemben is, nem kapjuk meg, helyette marad egy furcsa távolságtartás, mintha a szerelem valami homályos illúzió lett volna, ami a távoli múlt ködébe vész.

Mik az okok és miért alakul ki?

Ha az anya depressziós, azt a hirtelen megváltozott életkörülmények, az óriási hormoncunami, az állandó kialvatlanság, a gyermek miatti aggódás, a megfelelési kényszer és még egy rakás dolog magyarázza. Az anyának volt rá kilenc hónapja, hogy teste változásainak nyomon követésével fokozatosan szokja az anyává válás folyamatát: saját bőrén tapasztalta meg. Ezzel szemben az apa majdhogynem külső szemlélője az eseményeknek, az ő szervezetében nem zajlottak le drámai változások, az apává válás folyamata egészen más jellegű dolog. Csak az igazán érett férfi képes arra, hogy a gyermek megszületésétől fogva vagy már előtte teljes értékű apja legyen. Aki viszont nem fogja fel teljes egészében, hogy mi történik az életében a gyermekszületés kapcsán, az több területen is sérül. Egyrészt látja, hogy a párja élete majdnem teljes egészében az újszülött körül forog, emiatt mellőzöttnek érezheti magát. Pedig a legtöbb anyukának ilyenkor rengeteg támogatásra, biztatásra van szüksége! Aztán ott van a családon belüli szerepek megváltozása: A nő egyszeriben anyává, a férfi apává vált. Merőben más minőség, mint egymás párjának lenni. Ha ilyenkor csak az anyát látja a párjában, és pl. az anyatej is csupán valamiféle szent borzalmat vált ki belőle, az megint nem segíti elő a szülés okozta sokk után a pár újbóli egymásra találását. Magyarán: itt a férfi valami irdatlan messzeségbe került a természetes földi léttől, a szülés körüli dolgok annyira misztikus, távoli világot alkotnak, mintha neki soha semmi köze se lett volna a történethez. És itt jön egy ok, ami csak az utóbbi húsz évben került előtérbe: az apás szülés. Csak nagyon óvatosan merek ebben a témában véleményt nyilvánítani, ugyanis nincs általánosan követhető minta. A nők többsége lelkesen üdvözölte az ötletet, hogy az apa is ott legyen a szülőszobában. Az ellentábor pedig meggyőződéssel állítja, hogy ez a nők dolga, ott az apának semmi keresnivalója, és jön a szülés körüli misztikus duma, amibe oly könnyű belekapaszkodni. Én meg azt mondom: nincs egyértelműen helyes viselkedési stratégia. Igenis, létezik az az apuka, aki kellően érett ahhoz, hogy ésszel és érzelmileg is megértse a szülés folyamatát és valódi támogatást jelentsen a párja számára. De igenis, létezik az a típus, akinek sokkhatás a szülés, aki úgy érzi, hogy nincs befolyása az eseményekre, ami a párjával történik és nem tud mellette állni. Ehhez kapcsolódik még az a ki nem mondott, sajátmaga számára sem megfogalmazott érzés, hogy mindezt ő okozta (mármint a terhességet, aminek következménye a szülés lett). És még egy fontos szempont: látja a női altestetet valami egészen más funkció közben, mint ami a szex, ami eddig természetesen a pár mindkét tagja számára gyönyörforrás volt.

Tudat alatt? Tudatosan?

Párkapcsolati problémákat okozhat, úgyhogy figyeljünk oda! Valószínűleg önmaga előtt is tagadva, de ezért utasítja el sok újdonsült apuka szülés után a szexet. A nők pedig nehezen élik meg, mert ők csak azt látják, hogy a párjuk a baba születése óta az ágyban elfordul tőlük, tehát – vonják le a téves következtetést – már nem kívánatosak. Valószínűleg meg sem fordul a fejükben, hogy amiatt történik ez, mert a férfi látta őket a szülőszobában kiterülve, orvosi vizsgálat közben (aki „ott” nyúlkált!), netán a kicsi megszülésére alkalmasan kitágult vaginával.

Mi lehet a megoldás?

A párkapcsolati problémák megelőzhetők, csak éppen ezt kell figyelembe venni: ezeknek az apukáknak nehezebb megélni a drámai változást, ami a család dinamikájában végbemegy. Őket talán kérni kell, hogy vegyenek részt a baba körüli teendőkben. Nehéz feldolgozni a nőnek, de időt kell hagyni a párjuknak, hogy fölvegyék a ritmust. Az első hetek sokszor kaotikus állapota után kialakul egy újfajta rend, napirenddel, feladatkörökkel. Ha mégsem, akkor figyeljünk erre, tudatosan alakítsuk ki! Ahogy az életünkbe visszatér a rend, lassan-lassan a férfi is megérkezik az apukaszerepbe.

Oké, beszéljünk a szexről!

A nők szexuális vágya nem más, mint a férfiaké
A nők szexuális vágya nem különbözik a férfiakétól

Vagy ne is, inkább csináljuk! 😉

Na jó, muszáj róla azért beszélni is. Ugyanis nem tudom, létezik-e ember, aki soha, semelyik párkapcsolatával ne ütközött volna valamilyen szexuális problémába. A párkapcsolati problémák között előkelő helyen szerepelnek a szexualitással kapcsolatos gondok. Most ezek közül is azokat a tévhiteket veszem górcső alá, amelyek a nők szexuális vágyaival kapcsolatosak.

  1. tévhit: A nők szexuális vágya alacsonyabb, mint a férfiaké.

Hát ez nem így van. A kutatások bebizonyították, hogy egy párkapcsolatban bármelyik fél részéről előfordulhat, hogy alacsonyabb szexuális vágyat érez, mint a partnere. Már a nagyon kevés számú résztvevővel készült felmérések is azt bizonyítják, hogy a szexuális vágy mértéke a kezdeti fellángolás után nagyobb valószínűséggel különbözik, mint egyezik a pároknál. Hogy a férfi vagy a nő vágya a nagyobb, az már változó.

2. tévhit: A nőknek nincs kimondottan szexuális vágya, inkább intimitásra vágynak. Csak így ébreszthető fel a vágyuk, majd ezen keresztül jutnak el az orgazmusig.

Kissé leegyszerűsítő modell. Naná, hogy intimitásra vágyunk! De nem csak arra önmagában! Igenis, létezik a puszta nemi vágy nőknél is! A Masters & Johnson házaspárnak, akik a szexuális forradalomi idején végezték áldásos tevékenységüket, nagyon hálásak vagyunk, hogy ezt a tézist felállították, mégis, kellett hozzá egy nő: Helen Singer Kaplan, aki kijelentette, hogy létezik a női nemi vágy. Mégis egy következő nő, Rosemary Basson jelentette ki, hogy a női nemi vágy a szeretkezés bármelyik szakaszában feltámadhat, ez leginkább a nő tapasztalatától függ. (Khm… Kedves magyar nyelvű olvasóim, létező kutatóról van szó, istenbizony nem én találtam ki a nevet!)

3. tévhit: A nők 43 %-a szexuális diszfunkcióban szenved.

…vagy 86. Vagy akárhány. Lárifári! Ahány felmérés, annyiféle szám fog kijönni aszerint, hogy milyen kérdéseket tesznek fel a nőknek. Mert ki merne őszintén „nem”-mel válaszolni arra a kérdésre, hogy „Tapasztalt-e Ön problémát a nemi életében az elmúlt év meghatározott két hónapja alatt?” Könyörgöm: kérdezte valaki, hogy pl. volt-e kellő intimitás, bizalom? Senki nem firtatta az esetleges kapcsolati problémákat, kulturális elvárásokat a háttérben vagy a nők egészségügyi állapotát. Így ezekre a „tudományos” kutatási eredményeket tartalmazó dossziékra nyugodtan rá lehet írni: „Kuka”. Nagy hasznot fognak hajtani a gyerek sulijának papírgyűjtéskor, másra nem igazán jók. De hogy disztingváltan fogalmazzak: enyhén szólva pontatlanok a nem kellőképpen kidolgozott kutatási feltételek miatt.

4. tévhit: Az erős szexuális vággyal rendelkező nő eltér a normálistól. (És még enyhén fogalmaztunk, mert néhány sör után a legkulturáltabb hímsoviniszta kutató is ribancnak fogja titulálni, de minimum a mája mintázatára tesz megjegyzéseket.)

Wentland és munkatársai (Wentland, Jocelyn J.; Herold, Edward S.; Desmarais, Serge; Milhausen, Robin R.) kutatásaiból kiderül, hogy a megkérdezett nők 52 %-áról elmondható, hogy „erősen szexuális töltetű”. Habár nem a szexuális vágyat vizsgálták, az aktív nemi életből lehet következtetéseket levonni arra nézvést, hogy az erős nemi vágy nőknél nem olyan ritka, mint azt feltételezik.

5. tévhit: A nők szexuális vágya teljesen más, mint a férfiaké.

Kristen Mark kutatásainak az a legmeglepőbb és legérdekesebb eredménye, hogy a férfi és női szexuális vágy között mindössze annyi különbség van, mint a férfiak és a nők között általában. Ezen ő azt érti, hogy az utóbbi időben akkora hangsúlyt kapott a nők és a férfiak közötti különbség hangsúlyozása, hogy már hajlamosak vagyunk csak erre koncentrálni. Ez azonban nem hoz egymáshoz közelebb, épp ellenkezőleg: eltávolít egymástól. Senki nem végzett az elmúlt évtizedben olyan kutatást, amely ezt a nemek közötti hatalmas szexuális vágyakra vonatkozó eltérést alátámasztaná. Markék azt találták, hogy a nemi vágyak közötti eltérés sokkal inkább az adott párkapcsolat, mint a nemek közötti eltérés kérdése.

A nemi vágy – női és férfi egyaránt – egyáltalán nem egyszerű dolog. Sokkal inkább egy bonyolult kirakóshoz hasonlít, amelyben a darabokat még csak most próbáljuk összerakni. A fönti negatív mítoszok senkinek sem segítenek, csak újabb és újabb problémákat generálnak. Ha megszabadulunk ezektől, akkor előrébb léphetünk a szexuális kultúra területén you can find out more.

(Forrás: K. Mark) 

Kívül fényes, belül rohadt alma? – A minőségi idő fontossága

Minőségi idő - közös hobbi

Minőségi idő – közös hobbi

Ha túl nagy a távolság, észrevétlenül romlik a kapcsolat

„Minőségi idő a páromra?! Örülök, hogy élek!” Manapság mindenki zaklatott, elfoglalt, időhiányban szenved. Leköti a munka, a gyerekek, a hobbi. Túloztam, általánosítottam? Oké, talán nem mindenki. Ha Te vagy az üdítő kivétel, akkor Rád a fönti mondat nem vonatkozik. (A többi azért még érdekes lehet.) Ahogy telik az idő, észre sem vesszük, és napok múlnak el anélkül, hogy a párunkkal egy jót beszélgettünk volna.  Mert amikor hazajövünk a munkából, szükségünk van arra az egy órára, hogy lecsillapodjunk és átálljunk, utána azért csak elmegyünk futni vagy úszni, persze a gyerekekkel is kell foglalkozni, este, lefekvés előtt, hullafáradtan meg kinek van már kedve beszélgetni? Pedig itt kezdődik annak a bizonyos fényes, szép almának a rohadása.

Mi a gond a minőségi idő hiányával?

Ha megszüntetjük a minőségi időt a házasságban, akkor azt kockáztatjuk, hogy túl lazává válik a kapcsolat, vagy ami még rosszabb: feltételezzük, hogy nem is kell rajta dolgozni. Együtt vagyunk, nem? Hol itt a probléma? Hát ott, hogy egy nap felébredünk, és már nem is emlékszünk, miért is pont őt választottuk egy életre társunkul. Az elkülönülésre az emberek visszahúzódással reagálnak. És ugye látjuk, hogy ez egy ördögi kör? A kapcsolat óhatatlanul negatív spirálba kerül. És ha valaki mástól viszont megkapjuk az otthonról hiányzó kedvességet, figyelmet, akkor már be is kúszott a kapcsolatba a harmadik.

Hogyan biztosítsunk minőségi időt?

Ideális esetben minden évben legalább egyszer-kétszer időt kellene arra szakítanunk, hogy pár napot kettesben töltsünk a párunkkal. De a mindennapokban is szükség van a kettesben töltött időre. Ha szokássá vált az állandóan duruzsoló tévé előtt ülni, kapcsoljuk ki egy kis időre. Használjuk ki, ha szép idő van, menjünk el sétálni, főzőcskézzünk együtt, ha mindkettőnknek örömet okoz, vagy vegyük elő gyerekkori játékainkat és amőbázzunk, torpedózzunk egy jót. Párnacsata, birkózás: komoly hancúrozás fakadhat belőle. És igen: ha a távolság az ágyban is megnőtt köztetek, érdemes közelebb kerülni egymáshoz, a szó szoros értelmében. A szakértők egyetértenek abban, hogy ahol a pár fölfrissíti a szexuális életét oly módon, hogy a szokásos heti menetrendbe rendszeresen beilleszti, ott erősebb a kapcsolat. Gondolj bele: ha máshogy nem megy, egy kiadós szeretkezés után még a problémákról is könnyebb beszélni. A fizikai közellétre mindenkinek szüksége van. Ha hiányzik, az olyan, mintha nem kapnánk meg egy vitamint: el lehet élni nélküle, de nem túl magas színvonalon. Használjuk ki hát bátran a szex adta örömöket: a fizikai örömérzeten túl remek stresszcsökkentő, és szorosabbra fűzi a pár kapcsolatát.

Csaták a „cuccokon”

Csata a cuccokon - "Biztos, hogy az összes műcsalira szükség van?"

Csata a cuccokon – „Biztos, hogy az összes műcsalira szükség van?”

Dühöngsz, hogy minek ennyi horgászfelszerelés? Ő meg fölhúzza a szemöldökét, hogy megint egy új cipő? „Biztos, hogy mind a tizenkét karórára szükség van?” – szakad ki belőled erre persze a visszavágás.

Valójában miről is van szó? Azzal, hogy kifogásoljuk a párunk holmijait, tulajdonképpen azt kódoljuk ilyen módon, hogy „Ezt nem szeretem benned, változtass ezen.” Vagyis nem fogadjuk el a másikat a hobbijával együtt olyannak, amilyen. Pedig ez így nagyon igazságtalan. A hosszútávú boldog párkapcsolat része, hogy tudjunk alkalmazkodni az elfogadható dolgokhoz, ide tartozik a párunk gyűjtőszenvedélye is. Mozart-cdk borítják a polcot? (Bocs, ez én vagyok J) Vagy autósújságok porosodó kupacai állnak a garázsban?

Tényleg annyira zavaró?

Gondold végig! Ha valójában nem, akkor engedj neki ennyi mozgásteret! Ha viszont az időtök túl nagy részét teszi ki a cuccok fölötti vitázás, kétségtelen, hogy ez már olyan probléma, amivel kezdeni kell valamit. Gondolkodjatok el együtt a megoldás módjain: ha útban van a nappaliban az edzőgép, le lehet vinni a tárolóba. Ha dugig tele van a tároló használaton kívüli, lepukkant bútorokkal és egyéb limlommal, akkor bizony rá kell szánni egy hétvégét és kegyetlenül kiszórni az egészet. Ha pedig sikerül olyan kompromisszumot kötni, hogy egy adag sok helyet foglaló, drága cucctól mindketten megváltok, tartsatok garázsvásárt, melynek a bevételéből végre meg tudtok valósítani egy régóta közösen dédelgetett tervet, pl. egy együtt töltött hétvégi utazást.

Persze egészen más a helyzet, amikor valaki teljesen elfordul a családjától, párjától, és az egész életét a hobbija tölti ki. Mi az oka? Neki csak ez az egy tevékenység okoz örömet, úgyszólván menekülőúvonalként használja. A megszokott családi élet valamiért nem elégíti ki az igényeit, beszélni, pláne megoldást keresni nem tud.

Akkor mi lehet mégis a megoldás?

Házilag is meg lehet találni a megoldást, ha valamennyire is nyitott rá a partner. Közölni kell vele a saját érzéseidet, igényeidet, őszintén, nyíltan, de nem őt hibáztatva, pocskondiázva. Miközben a válaszát hallgatod, ügyelj arra, hogy az ő érzéseire figyelj, a tiéidet erre a pár percre szorítsd háttérbe! Ez az egyetlen módja annak, hogy megnyíljon, ugyanis érezni fogja részedről az őszinte érdeklődést. Oké, lehet, hogy nem pár perc, hanem két óra, de ha kitartó vagy és elszánt, tudni fogja, hogy ezen a kettőtök közös élete múlik. A cél itt sem lehet más, mint kompromisszum. „Oké, szombaton a családdal vagyok, de vasárnap horgászni fogok.” „Oké, a motort délután ötig bütykölöm, utána megnézünk egy filmet együtt.”

A párunk cuccai úgyszólván párunk tartozékai, amikről közösen dönthetünk, szükségesek vagy szükségtelenek. Közösen, de semmiképpen sem a másik nélkül.

A „szegény én”-szindróma

Már megint én mosom a koszos gatyád!

Ahogy nem helyes a szomszédasszonynak meg a kolléganőknek folyamatosan panaszkodni a párunkról, épp annyira káros magunkban tartani az ellenérzéseinket, panaszainkat. Csak éppen tudni kell, kire tartozik. Eltaláltad: a párodra.

„Persze, szívesen!”

Aki nem mond nemet semmilyen kérésre, csak hogy elkerüljön egy konfrontációt, az hamar azon kaphatja magát, hogy örökké elégedetlen, kihasználtnak érzi magát, befelé puffog, kesereg. Mire fölnéz a mosogatásból, már több méteres falat épített keserűségből, panaszból, ki nem mondott sérelmekből, amit már nagyon nehéz lebontani. A partner ebből persze semmit nem vesz észre, ő szóból ért. Nincs más hátra: meg kell tanulnunk kimondani az igényeinket, kiállni magunkért. A mártír-szerep nem kifizetődő. Találjunk rá megfelelő időpontot, amikor mindkét fél nyugodt, nem izgatja éppen a meccs vagy a gyerek házi feladata. Tegyünk konkrét javaslatokat egy probléma megoldására, ne csak általánosságban beszéljünk! Soha ne minősítsük negatívan a partnert, tegyünk inkább utalást a tőle elvárt magatartásra! És ha sikerül bármiféle eredményt elérnünk, ne feledkezzünk el a dicséretről! Tudod: attól mindenki szárnyakat kap.

Erről és sok más mindenről tanulhatsz az Online Párkapcsolati Tanfolyamon. Ha harmonikus, szép életre vágysz, gyere, jelentkezz!